Cégvilág

Még mindig a Telekom uralja a hazai távközlési piacot

Tovább nőtt a vezetékes széles sávú internetre az előfizetések száma az elmúlt egy évben, míg tavaly márciusban 3,135 millió volt, az idén márciusban már 3,246 millió, vagyis 111 ezerrel több – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss jelentéséből.

Ezen a területen 2021 márciusában a Magyar Telekom uralta a piacot 39,1 százalékos részesedéssel, 22,6 százalékkal követte a Digi csoport, és 21,3 százalékkal a Vodafone. Tavaly március óta a Telekom 1,4 százalékkal növelte piaci részesedését, miközben a Digi 1, a Vodafone 0,3 százalékot vesztett.

Fotó: Shutterstock

A hazai háztartások 62,7 százalékában volt vezetékes telefonvonal márciusban, 2,5 százalékponttal kevesebb, mint egy éve. Száz lakosra 28,68 vezetékes hangátviteli csatorna jutott. A vezetékes hangátviteli csatornák piacát is magasan a Telekom vezeti, 48,6 százalékos hányaddal, a második helyen álló Digi csoport 22,1 százalékos, a Vodafone pedig 20,6 százalékos részt tudhat magáénak.

A hatóság nemrég közzétette a 2020 második félévi mobilpiaci jelentését is, eszerint 2019 végéhez képest a múlt év végére az összes indított hívásforgalom 18 százalékkal, az internetforgalom 35,3 százalékkal emelkedett, az összes elküldött sms száma pedig 18,8 százalékkal csökkent. 2020 végén az aktivált SIM-kártyák száma 11,5 millió volt, míg a forgalmat bonyolító SIM-kártyáké mintegy 10,6 millió.

Vodafone Magyarország Digi vezetékes internet Magyar Telekom Nyrt. széles sávú intenet
Kapcsolódó cikkek