BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikerek az OTP partner- programjában

Az OTP Bank negyedik, csoportszintű startup-együttműködési programja, az OTP Startup Partner Program idén közel száz üzleti igényre kereste érett fázisban lévő, innovatív vállalkozások megoldá­sait. A programra 51 országból mintegy 469 jelentkezés érkezett, amelyek közül 15 kapott lehetőséget az OTP csoport hat tagjával közös pilot megvalósítására. A bank hazai szakterületei mellett az albán, bolgár, montenegrói, szerb és ukrán leánybankjaink is kiaknázhatták a startup-együttműködésekben rejlő potenciált, illetve megtapasztalhatták, hogy az innovatív megoldások miként erősíthetik a teljes bankcsoport versenyképességét. A három hónapos pilotidőszakban a startupok a bankkal közös tesztprojektek megvalósítása mellett az üzletfejlesztési folyamataik fejlesztéséhez is segítséget kaptak 43 órányi workshopon.

Az eseményt záró Demo Dayen hét startupot díjazott a közönség és a program partnerei. A bankok és biztosítók nemzetközi szakmai szervezeteként működő EFMA az Abaka láthatóságát kívánja növelni egy médiamegjelenésekből és online konferencián való részvételi lehetőségből álló csomaggal. A HubHub három csapatnak – PiggyBanx, Proworx Digital, W.UP – három hónapos tagságot és irodahasználati jogot ad közösségi irodáiban. A KiwiTech által felajánlott Global Innovation Award díjban a Cantab PI részesült, a Microsoft Best Fintech Scale-up díját a W.UP kapta, és a közönség szavazatai alapján a Cantab PI érdemelte ki a legjobb pitch díját.

A startupoknak szóló programra

469

jelentkezés érkezett

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.