BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kkv-kat szolgálja a mesterséges intelligencia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gyorsabban zajlik a Mesterséges intelligencia (MI) stratégiájának a végrehajtása, mint ahogy előzetesen terveztük – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció eredményértékelő sajtótájékoztatóján. Az MI Koalíció ma a nagyközönség előtt is megnyitja kiállítását, amelyen az It4all Hungary Kft. chatbotja és a MedinnoScan orvosi diagnosztikai rendszere is megtekinthető.

Az MI-stratégia bejelentése óta létrejött az új technológiát támogató és felhasználó intézményrendszer, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ), és elindult az MILab is, amely a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatás-fejlesztéssel, innovációval és adatelemzéssel foglalkozik. A miniszter elmondása szerint arra is keresték a választ, hogy az MI-t hogyan használhatják majd a magyar tulajdonú kkv-k. Ennek előmozdítására a Budapesten üzemelő MI Innovációs Központ mellett Zalaegerszegen, Debrecenben és hamarosan Balatonfüreden is működik majd olyan intézmény, amelynek célja, hogy megismertesse a kkv-kat az MI-alapú technológiákkal, alkalmazásai lehetőségeikkel, segítse a vállalkozásokat abban, hogy megtalálják a számukra leghasznosabb felhasználási módot, és segítsen bevezetni ezeket a vállalkozások mindennapjaiba – emelte ki Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke.

A mesterséges intelligenciával működő, adatvezérelt megoldások számtalan területen és szinte minden iparágban kínálnak olyan újszerű hatékonyságnövelési lehetőségeket, amelyek versenyelőnybe hozhatják a vállalkozásokat. Ennek kiaknázására az Innová­ciós és Technológiai Minisztérium (ITM) és az általa életre hívott MI Koalíció szakemberei megalkották Magyarország MI-stratégiáját, amelyet kilenc hónappal ezelőtt mutattak be. Az intézkedési terv sikeres végrehajtása 15 százalékos GDP-növekedést, egymillió jobban fizető állást és a kkv-szektor 26 százalékos hatékonyságjavulását eredményezheti a 2030-ig tartó időszakban. Mivel az MI-ben rejlő lehetőségek kihasználásához elengedhetetlenek a technológiával kapcsolatos alapismeretek, az ITM és az MI Koalíció egy mindenki által könnyen érthető és elvégezhető, MI-tematikájú alapozó kurzust dolgozott ki MI Kihívás néven. Ennek köszönhetően júniusban már meghaladta az egymilliót azok száma, akikhez valamilyen formában – több szakmai szervezettel, kamarával és oktatási intézménnyel kötött partnerség eredményeként – eljutott a mesterséges intelligencia fontosságának üzenete.

Az MI-stratégia végrehajtása

15

százalékos GDP-növekedést eredményezhet

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.