BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megsínylette az átszervezést az Electrolux forgalma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Látható nyomot hagyott az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. pénzügyi eredményein a porszívógyártás és a szabadon álló hűtőgépek gyártásának részbeni kiszervezése. A svéd anyacég a versenyképesség javításának igényével magyarázta a döntést, amely több szakaszos leépítést is magával hozott. Bár a társaság árbevétele az előző évi 203,64 milliárd forintról 165,03 milliárdra csökkent tavaly, a korábbi 10,45 milliárd forintos veszteség 9,34 milliárdos nyereségbe fordult, miután az Electrolux Appliances AB átvállalta a termelés átalakítása által okozott költségeket és veszteségeket.

A vállalat 2019. szeptember 10-én nemcsak a jászberényi átszervezést jelentette be, hanem azt is, hogy fejleszteni kívánja a magyarországi termelőtevékenységét. A csoportszinten 8 milliárd svéd koronás, azaz csaknem 280 milliárd forintos projekt itthon elsősorban a nyíregyházi telephelyet érinti, ahol jelentős beruházásokat terveznek 2025-ig a hűtőgépgyárban. A társaság májusi bejelentése szerint el is rajtolt a projekt, amelynek a középpontjában a termékfejlesztés és az új gyártástechnológia bevezetése áll. Az éves beszámolóból kiderült, hogy a hazai Electroluxnál tavaly 5,3 milliárd forint értékű beruházásról döntöttek, s ebből 4,4 milliárdot műszaki berendezésekre fordítottak. Ugyanakkor a mérleg fordulónapján a befejezetlen beruházások állománya elérte a 2,3 milliárd forintot.

A vállalat készleteinek értéke az egy évvel korábbi 14,5 milliárd forintról alig több mint 6 milliárdra csökkent az elmúlt évben. A saját termelésű készleteknél mintegy 5,8 milliárd forint köthető a porszívógyártás befejezéséhez, az ehhez a tevékenységhez vásárolt anyagkészletek csökkenése 2 milliárdos különbözetet magyaráz. A forgalom apadásával összhangban 42,2 milliárd forintról 33,5 milliárdra estek a követelések is. Ezzel összefüggésben a termelési volumen csökkenésével a szállítóállomány is zuhant, 57,9 milliárd forintról 30,9 milliárdra.

Bár a struktúra változott, az Electroluxnál továbbra is erős láb maradt az export. A 165 milliárd forint feletti tavalyi árbevételből több mint 120 milliárdot a kivitel adott. Svéd hátterű cégként aligha meglepő, hogy a skandináv országba irányult az értékesítés 34,2 százaléka. A teljes kivitel 83,8 százaléka köthető az EU-hoz, Svédország mellett a német, a holland, a francia és a lengyel piac is meghatározó. Svájccal az élen az eladások 11,8 százaléka nem uniós európai országokba ment, a fennmaradó 4,4 százalékért felelő nem európai piacok közül pedig a Koreai Köztársaság emelkedett ki.

Az irodista is kevesebb

A foglalkoztatottak átlagos statisztikai létszáma a bázisévhez képest tavaly a fizikai dolgozóknál 521 fővel csökkent, a szellemieknél pedig 38-cal. A részükre kifizetett bruttó bér 7,4, illetve 4,35 milliárd forintot emésztett fel. Tavaly 1746-en alkották a fizikai, 387-en pedig a szellemi állományt. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.