BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvalósult a bérmegállapodás a postánál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel. A postai dolgozók 2021-ben július elsejétől 4 százalékos alapbér-fejlesztést kapnak. Ezen túlmenően a vállalat megemelte az idei évi, lojalitás elismerésére biztosított béren kívüli juttatás összegét is.

A bérmegállapodást 2021. június 28-án írta alá vállalat vezérigazgatója, valamint a két érdekképviselet, a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője. A hivatalos eseményen részt vett a nemzeti pénzügyi és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár.

Az, hogy a járvány ideje alatt is zavartalanul működött egy olyan fontos közszolgáltatás, mint a postai szolgáltatás, a munkatársak elkötelezett, kitartó munkája és helytállása nélkül nem valósulhatott volna meg, ezért köszönet és hála illeti őket. A mostani többéves és kiszámítható bérfejlesztés elismeri az elmúlt időszakban hozott áldozatokat

– hangsúlyozta Juhász Edit.

A három évre szóló bérmegállapodás szerint idén július elsejétől egységesen 4 százalékos mértékű alapbér-fejlesztés jár minden postai munkavállalónak. Ezen kívül a munkáltató 2021-re megemelte lojalitás elismerésére biztosított béren kívüli juttatás összegét bruttó 300 ezer forintra.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A munkavállalók a júliusi fizetésükkel, azaz augusztus elején kapnak először megemelt bért, ezen felül – szintén augusztusban – az éves elismerés összegének felét is, azaz bruttó 150 ezer forintot utalja a munkáltató. A béren kívüli juttatás másik felét december elején kapják kézhez a munkatársak.

Olyan bérmegállapodás született, amely egyrészt elismeri a munkatársaink teljesítményét és elkötelezettségét, másrészt kiszámítható és fenntartható a Posta számára

– mondta a vállalat vezérigazgatója. Schamschula György.

Eredmény az is, hogy a vírus okozta gazdasági nehézségek ellenére a vállalatnál nem történt létszámleépítés. Úgy vélem, olyan megállapodást írtunk ma alá, amely 2023-ig garantálja a bérek kiszámítható emelkedését minden postai dolgozónak

– tette hozzá.

A 2021-2023 közötti időszakra szóló megállapodás szerint a 3 év alatt összesen 15 százalékkal emelkedik a postai munkatársak bére. A 2021-es 4 százalékot követően 2022-ben átlagosan 9 százalékkal, 2023-ban pedig 2 százalékkal növekszik a postások alapbére. A következő évekre szóló béremelések részletes szabályait később határozzák meg a felek.
Ezen túlmenően a munkáltató 1-1 nap extra fizetett távollétet biztosít a koronavírus elleni védőoltással rendelkező munkatársak részére 2021-ben és 2022-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.