BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötmilliárd forintos beruházás Komáromban a Foxconn-nál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Foxconn csoport tagja, a Cloud Network Technology Kft. ötmilliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban, amelyhez az állam egymilliárd forintos támogatást nyújt. A beruházással a vállalat foglalkoztatotti létszáma eléri a hatszázat, és 17 ezer négyzetméterrel nő a raktárkapacitása, úgyhogy a legnagyobb elektronikai cégek újabb megbízásait is tudja majd teljesíteni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztés apropójaként elmondta, hogy a világjárvány nemhogy lelassította, hanem még fel is gyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, mivel számos beruházás a legfejlettebb és legmodernebb informatikai technológiákat hozta Magyarországra az elmúlt időszakban. Az elektronikai ipart kiszolgáló beruházások eredményeként sikerült nagymértékben lerövidíteni a beszállítói láncokat, és Magyarország erős és fontos szereplővé tudott válni az iparágban.

A vállalat a múlt héten jelentette be, hogy a komáromi gyárában már 5G-s privát hálózaton keresztül működik a PC-tesztelés, a fejlesztéshez szükséges hálózati eszközöket az Ericsson biztosította, az eszközök közötti kommunikáció­hoz szükséges 5G-kapcsolat pedig a Vodafone Magyarország hálózatán jött létre.

A tajvani központú elektronikai gyártóvállalat, a Foxconn csoport 2003 óta van jelen Magyarországon. A termelést végző magyarországi leányvállalatot, a Cloud Network Technology Kft.-t 2020-ban a Figyelő TOP200 az év vállalatának választotta, a cég tavalyi éves árbevétele meghaladja az 500 milliárd forintot, és több mint ötszáz munkavállalót foglalkoztatott.

A beruházással

17

négyzetméterrel nő a raktárkapacitás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.