Aligha bánnák az áruházláncok, ha az elemzői jóslatoknak megfelelően folytatódna a nyári hónapokban a kiskereskedelmi fogalom felfutása, a májusi 5,8 százalékos növekedés ugyanis az alacsony bázis miatt csalódás volt.

A vizsgált hónapban 1146 milliárd forint vándorolt a kasszákba, ennek a 47 százaléka mögött állt élelmiszereladás, míg a non-food kategória 38, az üzemanyagértékesítés 15 százalékos részaránnyal képviseltette magát.

A második negyedév tapasztalatait úgy összegezték a SPAR-nál, hogy jelentősen megnőtt a tranzakciószám: heti kettő helyett már négy-ötször is vásárolnak az emberek, ezzel párhuzamosan viszont a kosárértékek mérséklődnek. Maczelka Márk kommunikációs vezető a VG-nek jelezte: a kisebb alapterületű üzletek forgalma fejlődik, míg a nagyobbaké csökken. Rávilágított, hogy a második negyedév értékben jelentős növekedést mutat, egyes áruterületek esetében ez volumenemelkedést is jelent. Ezzel szemben az Auchannál azt tapasztalták, hogy ha az élelmiszert nézzük, az április-júniusi időszak mérlege – néhány terület kivételével – még negatív a bázisidőszakban tapasztalt felvásárlási hullám miatt. A nem élelmiszer területet pedig olyan árukörök pörgették fel a francia hátterű hipermarkethálózatnál, mint a medence vagy a kerti bútor. A SPAR webshopja visszatért a járvány előtti időszakhoz, az idősávok már másnapra is elérhetőek, de a legtöbb esetben van lehetőség az aznapi kiszállításra és átvételre is. Fókuszban a Balaton-part és a Tiszta-tó van, a szezontelepüléseken nyitottak áruházi átvételi helyeket is.

Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország

Nagyobb mértékben nőtt a tranzakciók száma a Tescónál, mint amennyivel a kosárérték csökkent, ezáltal a heti átlagos eladások országos szinten növekedtek, a Balaton vonzáskörzetében lévő boltokban a bővülés mértéke meghaladja az átlagot. Az online üzletágban a vírushelyzet javulásával újra 100 kilogramm lehet a rendelések súlyhatára, illetve és a vásárlók választhatják a csomagolás (táska) nélküli szállítást is.

Van olyan hétköznap, amikor akár 90 százalékos kapacitással működik a Tesco Online szolgáltatás.

A legnagyobb szezonális növekmény az idén eddig a fagylaltnál figyelhető meg, ahol a heti átlagos eladás a langyos tavaszi hónapokhoz képest csaknem a háromszorosára nőtt. Szintén hatalmas érdeklődés mutatkozik a kisebb non-food kategóriák, mint például a napernyők, kempingkellékek, grillezéshez szükséges eszközök vagy épp a kültéri játékok iránt, ezeknél sem ritka a duplázódás. Az átlagos heti söreladás 52 százalékkal nőtt a Tescónál, míg az ásványvízértékesítés 46 százalékkal lódult meg. A szénsavas üdítők és a jeges teák forgalma is mintegy ötödével kúszott fel.

Eközben az Aldinál arra építenek, hogy a vásárlók azokat az üzleteket keresik, amelyekben minél gyorsabban, minél egyszerűbben tudnak kedvező áron, jó minőségű termékekhez jutni. A német diszkontlánc hazai leányvállalata szerint a korlátozások feloldása után úgy tűnik, a lezárások alatt kialakult trendek folytatódnak, vagyis

a vásárlók inkább ritkábban, de nagyobb értékben vásárolnak.

A választékból kiemelkedően jól fogynak az alkoholos és alkoholmentes italok, a fagylaltok, grilltermékek, illetve a kerti sütögetéshez, partikhoz, koktélkészítéshez használatos non-food eszközök is. Az áruházlánc június 15. és augusztus 31. között kiemelt, vagyis az átlagosnál nagyobb forgalmú üzletté nyilvánította 9 Balaton-környéki, továbbá a Gárdonyban található üzletét. Az Aldihoz hasonlóan a Lidlnél továbbra is áll, hogy a vásárlók kevesebb alkalommal, de akkor nagyobb értékben vásárolnak. Az alapélelmiszerek és a friss termékek, így a friss pékáru, a friss hús, a zöldség-gyümölcs és tejtermékek a legkedveltebbek. A vevők láthatóan előnyben részesítik a széles kínálatot és a termékek kiváló ár-érték arányát, valamint a nagybevásárlásokat támogató XXL kiszerelést az akciós heteken.