Szokatlan évet tudhat maga mögött a légi közlekedési ágazat, hiszen flottájuk túlnyomó része parkolópályán volt 2020-ban. A légi közlekedés fokozatos újraindulásával egy időben azonban az AirlineRatings.com megjelentette az idei 20 legjobb légitársaság listáját, így az utasok is könnyebben dönthetnek arról, melyik cég mellett tegyék le a voksukat utazásuk megtervezésekor — írta a CNN Travel.

Fotó: Qatar Airways

Az ausztrál repülésbiztonsági és minősítő ügynökség olyan tényezők alapján ítéli oda minden évben a Légitársasági Kiválósági Díjat, mint például a flottaállomány kora, utasok elégedettsége vagy éppen a termékkínálat. A bírák nemzetközi csapata idén azt is felvette az értékelési szempontok közé, milyen reakciót adtak a légitársaságok koronavírus-járványra. 

Az AirlineRatings.com általában novemberben szokta bejelenteni a legjobb légitársaságok listáját, a világjárvány azonban felborította a szokásos menetrendet. 

A 2021-es bejelentéssel megvártuk az év közepét a pandémia miatt kialakult káosz, valamint amiatt is, mert kíváncsiak voltunk arra, hosszú távon hogyan kezelik a légitársaságok a járványhelyzetet.

— nyilatkozta Geoffrey Thomas, az AirlineRatings.com főszerkesztője. 

A rangsor összeállításakor általában a jövedelmezőség az egyik legmeghatározóbb tényező a zsűri által figyelembe vett szempontok közül, de az elmúlt év légi közlekedésre mért pénzügyi hatása miatt idén nem értékelték a profitabilitást.

Ezt a tényezőt idén kihagytuk az értékelési szempontok közül, hiszen gyakorlatilag az összes légitársaság veszteséget termelt

— mondta Thomas. 

Idén a Qatar Airways szerezte meg az első helyet, megelőzve a tavalyi győztest, az Air New Zealandot, amely hatszor is szerepelt már az élen az elmúlt években. Geoffrey Thomas, az AirlineRatings.com főszerkesztője a CNN Travelnek úgy nyilatkozott, hogy a rangsorolásban döntő tényező volt a Quatar Airways világjárványra adott válasza. Thomas kiemelte a légitársaság azon járatait, melyek segítségével sikerült megszervezni a vírus miatt külföldön ragadt állampolgárok hazautaztatását, valamint méltatta a társaságot amiatt is, hogy a pandémia alatt fokozottan ügyelt a biztonsági óvintézkedések betartására is.

A tavalyi győztes, az Air New Zealand a második pozíciót szerezte meg az idei listán. A Qatar Airwayst és az Air New Zealandot követte a sorban a 2019-es első helyezett, a Singapore Airline, míg a negyedik helyen a Quantas légitársaság szerepel. Az ausztrál repülőtársaság az Airline Ratings egy korábbi összeállításában a világ legbiztonságosabb légitársaságának díját nyerte el. A fapados repülőtársaságok közül Európa legjobbja az EasyJet, Ázsiában a Jetstar, Amerikában pedig a Southwest diszkont-légitársaság lett. Idén a Wizzair csak a második lett az EasyJet mögött.

Fotó: AFP / PASCAL PAVANI

A 20 legjobb légitársaság rangsora mellett az AirlineRatings.com további díjakat is kiosztott, többek között a legjobb első osztály (Singapore Airlines), a legjobb légiutaskísérő-személyzet (Virgin Australia) és a legjobb repülőtéri váró (Quantas) díját is. 

A 20 legjobb légitársaság az AirlineRatings.com összeállítása alapján:

1. Qatar Airways

2. Air New Zealand

3. Singapore Airlines

4. Qantas

5. Emirates

6. Cathay Pacific

7. Virgin Atlantic

8. United Airlines

9. EVA Air

10. British Airways

11. Lufthansa

12. ANA

13. Finnair

14. Japan Air Lines

15. KLM

16. Hawaiian Airlines

17. Alaska Airlines

18. Virgin Australia

19. Delta Air Lines

20. Etihad Airways