BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

E-buszok is tölthetők az Ovit-Titán csúcsberendezésével

Az Ovit-Titán töltője nemcsak eléri, hanem meg is haladja az elvárt minimális kimeneti feszültségtartományt – állítja a cég.

Az Ovit-Titán legyártotta az első 120 kilowattos (kW) erősáramú, csúcsteljesítményű töltőberendezését, amellyel villanyautók mellett elektromos buszok is tölthetők. Közleménye emlékeztet, hogy minden új típusú töltőberendezés komoly teszt után kerülhet kereskedelmi forgalomba. A napokban sikeresen lezárult a cég első, saját tesztje is, a töltőberendezés teljesítette az elvárt kritériumokat.

Fotó: Komka Péter / MTI

A hazai és nemzetközi piacon elérhető e-töltőkkel szemben az Ovit-Titáné nemcsak eléri, hanem meg is haladja az elvárt minimális kimeneti feszültségtartományt, jelentősen befolyásolva a töltési teljesítményt, lerövidítve ezzel a töltési időt

– állítja a társaság. Terméke gépjárművek töltése esetén az autó maximális töltési kapacitásához igazodik, így például egy 90 kilowattórás kapacitású akkumulátort 20 százalékos töltöttségi szintről mindössze 34 perc alatt 70 százalékig töltötte fel.

Az Ovitnak a töltőgyártás „csak” az ötödik tevékenysége. Több évtizede foglalkozik villamosenergia-ellátó rendszerek létesítésével és üzemeltetésével, például közel 15 évig felelt a Mol Nyrt. Dunai Finomítójának és és a Zalai Finomítójának villamosenergia-rendszeréért, továbbá csaknem 14 évig az Ovit üzemeltette és tartotta karban az Audi alállomását és annak kapcsolódó rendszereit. jelenlegi tevékenysége kiterjedt az MVM Zöld Generáció Kft. közel száz naperőművének üzemeltetésére, de partnere a MET, a Dunai Solar Park és a Paks II. Zrt. is.

Foglalkozik az Ovit továbbá erőművi gépgyártással, nehézszállítással és acélszerkezet-gyártással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.