A Termene.ro adatgyűjtő és -szolgáltató internetes platform azt állítja, hogy a tavalyelőtti 27,5 milliárd lejről (hozzávetőleg kétezer milliárd forintról) 17,9 milliárdra esett vissza a múlt évben a turizmus-vendéglátás forgalma (a különbség forintban mintegy 700 milliárd). A számítás stimmel, ha összevetjük a GDP 3,9 százalékos tavalyi zsugorodását részletező hivatalos adatokkal. Egyébként Romániában a pandémiát megelőző esztendőkben ez az ágazat közvetlenül és közvetetten meglehetősen szerény mértékben, mintegy 5 százalékkal járult hozzá a bruttó hazai termékhez – emelte ki a Figyelő cikke.
Hivatalos adatok egyelőre csak a közélelmezési vendéglátóipari egységek helyzetéről kerültek nyilvánosságra. Ebben a szegmensben a bevétel 30 százalékkal csökkent, továbbá itt 130 ezerről 115 ezerre esett a szakképzett alkalmazottak száma. Az e területről távozott 15 ezer pincér és szakács jobbára az építőiparban, az online kereskedelemben, valamint külföldön keresett és talált munkát, ám jó néhányan taxisofőrnek szegődtek el. A pályaelhagyók megkapták ugyan a bruttó átlagbérük 75 százalékát – amelyet az állam fizetett június 30-ig –, viszont nem tudtak megélni abból. Ezért szivárogtak át a biztonságosabb ágazatokba. Az éttermek, bárok, kávéházak tehát most leginkább a szakképzett munkaerő hiányával küszködnek. A Romániai Kereskedelmi és Iparkamara által közölt adatok szerint a vendéglátóipari egységek száma viszonylag stabil maradt.
A piacon tevékenykedő 27 600 vállalat árbevétele összesen 5,3 milliárd lejjel (mintegy 386 milliárd forinttal) zsugorodott.
Június 30-tól a fizetett kényszerszabadság lehetősége továbbra is érvényben maradt, viszont a vállalkozások erre már nem kapnak állami támogatást, a költség rájuk hárul. Jelenleg azonban nem ez a legnagyobb bajuk, hiszen ismét szinte teljes kapacitással, azaz minimális időmegszorítással üzemelnek, s a még meglévő szakképzett munkaerő megtartása is nehézséget jelent. Az érintett vállalkozók most teljes erejükkel az újraindulásra, a kapacitások visszaállítására összpontosítanak, remélve, hogy az egészségügyi szakemberek által beharangozott negyedik járványhullám kisebb károkat okoz majd az ágazatban.
Kovács István, a sepsiszentgyörgyi Park szálloda, étterem és bár tulajdonosa a Krónika című erdélyi lapnak így érzékeltette a helyzetet: „Most, hogy végre dolgozhatunk, nincs abban semmi logika, hogy elküldjem az alkalmazottakat kényszerszabadságra, és még én fizessem a költségeket. Örülünk, ha van emberünk.”
Hozzátette: a vendéglátóiparban havi 970–1500 lejt (nagyjából 70–110 ezer forintot) kaptak azok, akik kényszerszabadságon voltak.
Ennyi pénzből nehezen lehet megélni, így sokan váltottak. A lazítások után száz dolgozó közül kettő-három tért vissza, azok, akik nagyon szeretik a szakmát. A vállalkozó szerint munkavállaló kerül, viszont kevés a tapasztalt, jó szakember. Azok a fiatalok, akik másfél éven keresztül „a kanapéról tanulták” a szakmát, a felszolgálást, a levesfőzést, nincsenek felvértezve gyakorlati tudással – magyarázta. „Jelenleg padlón van a vendéglátás, legalább három év, amíg újraépül a romániai ágazat, míg betanítjuk az alkalmazottakat” – fogalmazott a székelyföldi vállalkozó.
A cikk a Figyelő hetilap augusztus 5-iki számában jelent meg. A cikket teljes terjedelmében itt olvashatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.