A francia fővárosban szeptember 7-én nyitotta meg kapuit a Cheval Blanc nevű luxusszállodalánc újabb érdekeltségét, ahol éjszakánként közel 1300 eurót (több mint 461 ezer forint) is elkérnek egy szobáért – írja a Bloomberg

A Cheval Blanc márkának eddig összesen csak négy szállodája volt különböző üdülő paradicsomokban, az új hotel megnyitásával a szállodalánc belépett a nagyvárosi piacra is. A márka mögött a világ egyik legnagyobb luxuscikk-csoportja, a francia LVMH áll, amely a Louis Vuitton mellett többek között olyan márkák tartoznak, mint például a TAG Heuer, a Bvlgari, a Hublot vagy a Christian Dior.

A lap beszámolója szerint az új párizsi szálloda földszint alatti szintjén egy 100 méteres feszített víztükrű medence várja a vendégeket, méreteit tekintve ez az egyik legnagyobb medence, amely megtalálható a francia szállodaiparban. Az úszás élményt az is fokozhatja, hogy digitális panelekkel a Szajna folyó animált mását elevenítik meg a medencében. A hotel legfelső emeletén található apartman Párizs legnagyobb penthouse lakosztályai között van: 

összesen 11 000 négyzetméter, saját medencével, vetítővászonnal és panorámás terasszal rendelkezik.

Feltörekvő és kiemelkedő művészek, köztük Sonia Delaunay, Ingrid Donat és Frank Gehry kortárs alkotásainak százai láthatóak a szálloda különböző helységeiben, a folyosókon és a vendégszobákban is. A szállodalánc mögötti luxuscikk-csoport márkái szintén mindenütt megtalálhatók: 

a Parfums Christian Dior szépségápolási termékeivel szerelték fel a fürdőszobákat, a Chaumet és a Tiffany & Co. drágakövekkel díszítették fel az ablakokat.

Fotó: Thomas SAMSON / AFP

A szálloda megnyitása éppen a párizsi divathét idejére tervezte az LVMH, a projekt megvalósulása egy 16 éves beruházás eredménye.

 A csoport összesen mintegy 766 millió eurót (több mint 271 milliárd forint) szánt a történelmi Samaritaine áruház komplexum átalakítására, amely új funkciójában 72 szoba és négy étterem várja a luxusra vágyó vendégeket. 

A Bloomberg emlékeztet, hogy a beruházásnak voltak kritikusai is:

egyes helyiek úgy érzik, hogy a fényűző hotel megépítése tovább erősíti Párizsnak azt az imidzsét, hogy a város a külföldi turisták játszóterévé vált. 

Peter Marino, az Cheval Blanc Paris tervezője szerint keveseknek van arra lehetőségük, hogy a város építészeti csodáit megőrizhessék, ez a projekt azonban ezt megvalósította. 

Sőt, a többi ötcsillagos szálloda Párizsban a katariak, a szaúdiak, a kínaiak és a honkongiak tulajdonában van, ez a szálloda azonban száz százalékban francia 

– tette hozzá.