BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most érik be a korábbi ingatlanpiaci támogatások hatása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vevőknek sokszor jobban megéri újszerű ingatlant vásárolni, mint újépítésűt. A számok azt mutatják, hogy élénkül a lakásépítési kedv, de a szakértő szerint érdemes a számok mögé nézni.

Az első félévben 13 százalékkal több lakás épült, mint tavaly ilyenkor. Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa rámutatott, hogy a mostani növekedés leginkább a 2019-ben indult fejlesztések eredménye, és mindenek előtt a támogatásokkal függ össze.

A piaci hangulatról nem a befejezett beruházások, hanem az építési engedélyek száma árul el a legtöbbet

– tette hozzá.

Most az utóbbi jelentősen, 22 százalékkal emelkedett, tükrözve, hogy kedvező a környezet, elsősorban az adókörnyezet. Az elmúlt években kifejezetten támogatott területté vált a lakásépítés, egyfelől az 5 százalékos áfa, másfelől a családtámogatások és a kedvező hitelek révén. A KSH adataiban is tetten érhető az adóváltozások hatása, és hogy ismét jelentős a vállalkozók szerepvállalása az építkezéseknél.

Fotó: Vémi Zoltan / VG

Balla Ákos szerint érdemes figyelembe venni azt is, hogy 2020-ban szigorúbb energetikai szabvány lépett volna életbe, de sok beruházás nem készült el időben, így nem tudott volna megfelelni az új előírásoknak.

Emiatt kitolták a szigorítás bevezetésének határidejét, ezek a beruházások most célba tudnak érni.

Mindez tehát nem azt jelenti, hogy ezeknek a beruházásoknak most jó a piaca, hanem azt, hogy egy 2-3 éves folyamat végeredményét látjuk. Nagyon sok budapesti beruházás csúszik: sok közülük fél éves-egy éves, vagy még ennél is hosszabb késésben van már, ami torzítja a képet. 

Ami pedig a kialakult árakat illeti, azokat alapvetően a kivitelezési költségek mozgatják.

Olyan magasra kúsztak a kivitelezési költségek, hogy már több lokációban nem éri meg ingatlanfejlesztéssel foglalkozni, illetve a magánszemélyeknek újépítésű ingatlant vásárolni. Sok esetben érdemesebb egy újszerű, magas minőségben kivitelezett használt lakást venni inkább. 

A kormány intézkedéseinek hatására tompult az áremelkedés íve, de ez nem jelenti, hogy vissza fognak állni a kivitelezési költségek az egy évvel ezelőtti szintre. Balla Ákos becslése szerint a megszokotthoz képest mintegy harmadával magasabban maradnak a kivitelezési árak, annál is inkább, mivel az építőiparban mostanában beinduló “fehéredés” is a költségeket emeli.

Kormányzati intézkedések nélkül jóval nagyobb mértékű áremelkedéssel kellene szembenézni, amit már nem csak a gyengébb, de jobb lokációk sem bírnának el

– tette hozzá.

Balla Ákos végül arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a számok talán kedvezőnek tűnnek, valójában kevés új lakás épül: a teljes lakásállománynak még az egy százalékát sem éri el az arányuk, így 200-300 év is kevés lesz a megújuláshoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.