Általában kevesebb, mint a megkérdezett fiatalok fele alkalmazza a legújabb fizetési megoldásokat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az okostelefonos érintéses alternatívát csak 26 százalékuk használja rendszeresen, a QR-kódos fizetést pedig 16 százalékuk. 

Fotó: Shutterstock

Ma már nem csak a bankkártya jelenti a megoldást a készpénzmentes, elektronikus fizetésre, hanem az okostelefonnal történő érintéses fizetés mellett QR-kóddal, okosórával vagy éppen az úgynevezett fintech kártyával (Curve és a Revolut) is ki lehet egyenlíteni a vásárlás összegét a boltokban, üzletekben, éttermekben. A K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív felmérés pedig azt vizsgálta, hogy a 19-29 éves városi fiatalok mennyire preferálják az egyes lehetőségeket. 

A kutatásban megkérdezett fiatalok közül tízből négyen fizetnek úgy, hogy az okostelefonjukat érintik oda az adott terminálhoz, ezen belül 26 százalékuk kifejezetten szívesen használja ezt a megoldást. 

A budapesti fiatalok körében még magasabb, 37 százalékos a gyakori használók aránya. 

Míg a rendszeres használat tekintetében nincs szignifikáns eltérés a nők (23%) és a férfiak (30%) között, a kipróbálás tekintetében a férfiak nyitottabbnak bizonyultak: az átlagos 15 százalékhoz képest körükben 23, míg a nők körében csak 7 százalék mondta, hogy legalább próbából fizetett már így, de igazából nem használja. 

Általánosságban elmondható, hogy a többségnek van erre alkalmas készüléke, mégis idegenkedik a fizetésnek ezen fajtájától. 

Az okostelefon fizetéskor használható QR-kód beolvasására is, a K&H kutatása szerint azonban csak a fiatalok 25 százaléka fizetett már így valaha, és ezen belül mindössze 16 százalékuk alkalmazza rendszeresen.