Közel félmilliárdból bővül gyártócsarnok Kecskeméten
Mintegy 420 millió forint európai uniós támogatással fejleszti gyártócsarnokát és eszközparkját a Beton-Star Univerzális Betonszerkezet Gyártó és Kivitelező Kft. Kecskeméten – közölte a cég. A beruházás során a meglévő gyártócsarnokukat mintegy 1780 négyzetméteres hozzáépítéssel kibővítik. Az épületrész hűtéséről és fűtéséről egy energetikai beruházás keretében telepített, hat hőszivattyúból álló rendszer gondoskodik majd. Beszereznek továbbá egy hidraulikus idomvas-daraboló és lyukasztógépet, amely a kézi munkánál sokkal pontosabban és hatékonyabban el tudja végezni a betonvasak és betonacélok darabolását. A tervek szerint 2023. augusztus végéig lezárul a beruházás.
A Beton-Star Kft. 1998-as megalakulása óta folyamatosan bővíti tevékenységi körét, így mára a gyártmánytervezéstől a vasbeton elemek gyártásán, valamint a közúti fuvarozáson át a szerkezetek összeszereléséig teljes körű szolgáltatást nyújt. Fő tevékenységük a betonacél-megmunkálással, valamint transzportbeton-értékesítéssel is kiegészül. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2020-ban 111 főt foglalkoztató cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 3,88 milliárd, míg a 2020-as üzleti évben mintegy 3,63 milliárd forint volt. A vállalat adózott profitja 2020-ban 452 millió forint volt.


