A tekintélyes magazin 2011-ben publikálta először a 30 under 30, azaz a legsikeresebb harminc 30 év alatti fiatalok toplistáját Amerikában, majd idővel kontinentális listákat hozott létre Ázsiában, 2016 óta pedig immár Európában is.

 Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója, ügyvezető partnere

A magazin szerkesztői 13 kategóriában keresték azokat a fiatalokat, akikre érdemes odafigyelni Európában. A listán szerepel többek között 

  • a sikeres tiktoker, Khabane (Khaby) Lame,
  • az eurovíziós dalverseny legutóbbi győztesei, az olasz Maneskin rockzenekar,
  • az ukrán The Kyiv Independent újságírója, Anasztaszija Lapatina
  • és Charles Leclerc, a Ferrari Forma–1-es pilótája.

pénzügyi lista helyezettjei között pedig Sohajda Júlia, aki csapatával együtt folyamatosan szélesíti a Vespucci Partners portfólióját, hogy minél több ígéretes magyar vállalkozás valósíthassa meg álmait a biotechnológia, a medtech, a robotika, a mesterséges intelligencia, az IoT vagy akár a gépi tanulási innovációk területén – olvasható a Vespucci Partners honlapján.

A Vespucci Partners egyik legsikeresebb startupja, a TranscendH2O

A budapesti kockázatitőkealap-kezelő társalapítójának és ügyvezető partnerének Forbes által összeállított profiljából megtudhatjuk, hogy 2019-ben Macher Péterrel együtt alapította meg a Vespucci Partnerst, amely magvető fázisban lévő technológiai startupokba fektet be, és amelynek célja, hogy egyfajta hidat alkosson a kelet-közép-európai régió innovatív vállalatai és a nemzetközi startuppiacok között, mindezt úgy, hogy magyar–amerikai hibrid vállalatként az Egyesült Államokra összpontosít.

Röviden bemutatják az egyik legsikeresebb Vespucci Partners által támogatott vállalkozást, a TranscendH2O-t is, amely startup több száz mérnöki munkaórát vált ki automatizálással, miután az innovatív megoldásukkal, egy szoftverrel 15-20 perces adatbevitel után hat-nyolc óra alatt öt dizájntervet állítanak elő az árajánlathoz vagy pályázathoz a szükséges dokumentációval együtt. 

Ezzel akár 1500 mérnöki órát szabadítanak fel. A következő befektetésre már több mint száz potenciális invesztor mutatott érdeklődést, és a cég végül további 14,5 millió dollár tőkét vont be külföldi kockázatitőke-alapoktól. 

Valódi lehetőséget biztosítanak a nemzetközi sikerhez

A Transcend az egyik legnagyobb sikertörténetünk, nagyszerűen reprezentálja a hibrid modellünket, amelyben a kezdetek óta hiszünk Vespuccinál. Ez annyit tesz, hogy startupjaink Magyarországon fejlesztenek, de a megoldást már az Egyesült Államokban értékesítjük

– mondta a Vespucci Partners társalapítója egy frissen megjelent interjúban, amelyet a Budapest Business Journal készített vele. Érdemes megemlíteni, hogy a Venture Capital folyóirat a Rising Stars 40-es listáján is megtaláljuk a Vepucci Partners alapítótársát.

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy társaimmal együtt egy olyan befektetési céget alapítottunk, amely nemcsak anyagi támogatást, de okostőkét is biztosít a velünk dolgozó startupok alapítóinak, emellett pedig valódi lehetőséget arra, hogy sikeresek legyenek a nemzetközi piacokon

– mondta Sohajda Júlia.