BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Katonai repülőket is szervizelhetnek Magyarországon

A lépés azért is fontos, mert ezzel a magyar cég megkapta a jogosítványt ahhoz, hogy végezze a magyar kormány által megrendelt két KC–390 Millennium típusú repülőgép karbantartását.

Együttműködési megállapodást kötött egymással az Embraer és az Aeroplex Közép-Európai Kft. Ennek értelmében a brazíliai székhelyű globális repülőgépipari vállalat hivatalos szervizközpontjává minősíti a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. tulajdonában álló, főtevékenysége szerint repülőgépjavítást végző társaságot. A lépésnek azért van jelentősége, mert ezzel az Aeroplex megkapta a jogosítványt ahhoz, hogy a cég végezze a karbantartását a magyar kormány által megrendelt két KC–390 Millennium típusú repülőgépnek, amelyeket az Embraer gyárt.

Az Aerospecial spanyol nyelvű kiadása szerint a szándéknyilatkozat célja kifejezetten az, hogy az Aeroplex szervizelje a gépeket. A lap idézi Leonardo Lopes Ferruccit, az Embraer védelmi és biztonsági osztályának vezetőjét, aki szerint a megállapodás lehetővé teszi a brazil vállalat számára, hogy kiterjessze együttműködését Magyarországgal a repüléstechnika területén. Demény Árpád, az Aeroplex vezetője kiemelte, hogy az Embraer több mint ötvenéves tapasztalattal rendelkezik, az Aeroplex pedig megfelelő tudással, valamint sokrétű portfólióval, és ezekkel együttesen támogatják majd a Magyar Honvédség számára nélkülözhetetlen projektet, a KC–390 Millenniumok kiszolgálását. Az Embraer hazai jelenléte egyébként nem új keletű: a társaság 2021 augusztusában nyitott irodát Budapesten azzal a kifejezett szándékkal, hogy helyi iparági együttműködésekkel új kapcsolatokat építsen ki.

Pirassununga,,Brazil,-,August,13,,2017,-,65th,Smoke,Squadron
A magyar kormány 2020 novemberében kötött szerződést a két brazil gyártmányú, KC–390 Millennium típusú katonai szállító repülőgép megvásárlására.

Fotó: Shutterstock

 

A magyar kormány még 2020 novemberében kötött szerződést a két KC–390 Millennium katonai szállító repülőgép megvásárlására. A beszerzés része a honvédelmi és haderő-fejlesztési programnak. A pontos ár nem ismert, mindenesetre iparági becslések szerint az egységár 85 millió dollárra tehető. A VG tavaly novemberben számolt be arról, hogy az Embraer megkezdte az első magyar KC–390 Millennium szerkezeti összeszerelését a Gaviao Peixotó-i üzemében, ahol a törzs és a szárnyak fő alkatrészeinek szerkezeti paneljei és keretei készültek el első körben. Az első repülőgép átadása 2024-ben várható.

A Magyarországnak szánt gépek légi utántöltési (AAR) konfigurációval is rendelkeznek majd – ez a Gripen vadászgépek szempontjából lényeges elem –, illetve az első olyan KC–390-esek lesznek a világon, amelyek a humanitárius küldetések végrehajtásához elengedhetetlen intenzívosztály-konfigurációval is fel lesznek szerelve. Katonai és polgári küldetések teljesítésére egyaránt alkalmasak, valamint teljes mértékben NATO-kompatibilisek.

Az Embraer az 1969-es alapítása óta több mint 8000 repülőgépet szállított le. A KC–390 egy közepes méretű, sugárhajtású, multifunkciós rámpás szállító repülőgép. A brazil tervezésű, amerikai és európai cégek közreműködésével készült típusnak kiemelkedők a rendelkezésre állási és alacsonyak az életciklus-költség mutatói. Hatótávolsága teljes terheléssel 2100, üresen pedig 6130 kilométer, ami a raktérben elhelyezett póttartályokkal 8500 kilométerre növelhető. Az AIRportal.hu korábban arról írt, hogy ezekre a repülőgépekre azért van szüksége a Magyar Honvédségnek, mert az Antonov An–26-os katonai teherszállítók végleg kiöregedtek: az utolsó példányt 2020 júniusában vonták ki a szolgálatból. A most beszerzett típus 2015-ben repült először, 2019-ben állt hadrendbe elsőként a brazil légierőnél, azóta a portugál kormányzat rendelt még belőle.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.