Kedden kezdődött, többfordulós egyeztetéseket a munkáltatói oldallal a mai napon sikeresen lezártuk

– közölte pénteken az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ).

Ennek értelmében további 9 százalék alapbéremelésben állapodtak meg 2022. július 1-jei hatállyal. Ez a 2022. április 1-jei, 58 ezer forintos, 3 százalék inflációkövetést tartalmazó alapbéremeléssel együtt 12 százalékos inflációkövető alapbér-kompenzációt jelent.

Geneva, Switzerland - March, 01, 2016: Audi cars presented on exhibition point.
Fotó: Shutterstock

Az AHFSZ értékelése szerint rendkívül intenzív és soron kívüli tárgyalássorozattal sikerült megállapodni. A szakszervezet úgy ítéli meg, hogy a most zajlott egyeztetéseket jellemezte a példaértékű együtt gondolkodás és hatékonyság is, ez is mutatja, hogy a két oldal együttműködése magasabb szintre lépett. Ez az inflációkövető alapbéremelés a jelenlegi inflációs környezetben biztosítja a tagok, munkatársak fizetésének értékállóságát. 

A most kötött megállapodásunk eredményeképpen az inflációs alapbéremelés mértéke 9 százalék, ami 2022. július 1-jétől érvényes, így az a júliusi bérrel már augusztusban kifizetésre kerül.

A jelenlegi helyzetben a munkaadói és a munkavállalói oldal számára kiemelten fontos volt, hogy a kompenzáció a lehető legrövidebb időn belül megvalósuljon munkatársaik számára.