Az Adidas felmondja a Kanye Westtel fennálló együttműködését, miután a rapper és tervező több botránykeltő kijelentést tett az elmúlt időszakban – írja a Bloomberg.

A német sportmárka közölte, hogy azonnali hatállyal megszakítja az üzleti partnerséget Yével  – korábban Kanye Westként ismertté vált előadóval  –, aki először a párizsi divathéten keltett botrányt azzal, amikor bemutatta a white lives matter feliratú  („a fehér életek számítanak”) kollekcióját.

adidas + KANYE WEST New Partnership Announcement
Fotó: Jonathan Leibson / Getty Images

Ye közelmúltbeli megjegyzései, lépései elfogadhatatlanok, gyűlöletkeltők és veszélyesek voltak. Sértik a vállalat sokszínűségre, befogadásra, kölcsönös tiszteletre és tisztességre vonatkozó értékeit

– áll a társaság közleményében. 

Az Adidas leállítja a Yeezy márkájú termékek gyártását – amelyet az amerikai rapperrel közösen terveztek –, és leállítja a Yének és vállalatainak folyósított kifizetéseket. Ezzel a sportruhamárka csatlakozott a Gaphez és a  Balenciaga divatmárkához, amelyek szintén minden együttműködést felmondtak az előadóval. Az Adidas döntése hetekig tartó mérlegelés nyomán született meg, hiszen a cég az elmúlt évtizedben a Yeezy-vonalat – Yével együtt – egy olyan márkává építette, amely az Adidas teljes eladásának 8 százalékát tette ki.

Az Adidas mintegy 250 millió eurós (közel 103 milliárd forint) bevételt is elnyel ebben a pénzügyi évben, hogy véget vessen a rapperrel való együttműködésének. A cég részvényeinek értékét Kanye kijelentései már korábban is gyengítették, összesen 4,5 százalékot estek a frankfurti kereskedésben, ez 2016 óta a legalacsonyabb érték. 

Az előadó az elmúlt hetekben ellentmondásos kijelentéseket tett, köztük antiszemita bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában, ezután a Twitter és az Instagram is zárolta a fiókját.

 

Az Adidias azt is közölte, hogy az előadóval korábban közösen megtervezett termékeket, valamint az összes tervezési jogot továbbra is megtartja egyedüli tulajdonosként. 

A márka szerint november 9-én további részleteket közöl a harmadik negyedévi eredmény részeként. A cég a hónap elején a partnerséget az iparáguk történetének egyik legsikeresebb együttműködésének nevezte, és azt is hozzátette, hogy a felülvizsgálat során továbbra is közösen kezelik majd a Yeezy termékeket. A Bloomberg szerint azonban ez a siker számos viszályt okozott a felek között. Ye azzal vádolta meg korábban az Adidast, hogy lemásolja az ötleteit, rosszul kezeli a márkát, majd az amerikai előadó kigúnyolta Kasper Rorsted távozó vezérigazgatót is a közösségi médiában. 

Johnny Depp volt ügyvédjét fogadhatja fel Kanye West

Camille Vasquezi ügyvédnő és cége felügyelheti a Yeezy márka vezérigazgatójának minden üzleti ügyét.