BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Török vállalat vezette konzorcium nyerte el a kolozsvári metróra kiírt közbeszerzést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és óránként maximálisan 21 600 személyt képes majd szállítani.

Kolozsvár polgármestere, Emil Boc évek óta szorgalmazza a metró megépítését, megoldásként a zsúfolt közlekedésre. A kolozsvári metró tervezésére és építésére kiírt közbeszerzést a török Gülermak cég vezette társulás nyerte el, amely árajánlatára a maximális pontszámot kapta: áfa nélkül 9,059 milliárd lejből (694 milliárd forint) kész megtervezni és megépíteni a metróvonalat. 

Cluj-Napoca
Kolozsvár, metró, Gülermak,
Fotó: Benny Aharon

A Gülermak a legnagyobb török építőipari társaság, 1958-as alapítása óta Törökország mellett Lengyelországban, Svédországban, Indiában és az Egyesült Arab Emírségekben hozott létre nagy infrastrukturális projekteket. Többek között a cég építette Dubaj és Varsó metróhálózatának egy-egy vonalát.

Kolozsváron a török anyavállalat lengyel leányvállalatával, valamint a francia Alstom és a román Arcada Company építőipari céggel társulva építené meg a metróvonalat.

Ennek tervezésére és megépítésére tavaly márciusban írták ki a közbeszerzést, de a határidőt többször is ki kellett tolni, majd az építőanyagok drágulása miatt a gazdasági mutatókat is módosítani kellett. 

A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és a főteret is érintve kelet–nyugat irányban szeli át a várost és az agglomerációt.

A metróvonalon 19 megálló épül. Ezek között másfél percenként járnak majd a háromvagonos szerelvények, amelyek óránként maximálisan 21 600 személyt képesek elszállítani.

A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő adatok szerint a projektet a Nagy infrastrukturális beruházások program, a Szállítási operatív program és az Országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, valamint Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaiból finanszírozzák.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.