BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentést tett a SPAR: több száz magyar vállalkozáson segítenek

A SPAR 2021-ben indította el Régiók Kincsei programját a helyi kistermelők termékeinek piacra juttatása érdekében.

Hazai kistermelők piacra jutását segíti a SPAR Magyarország a Régiók Kincsei programjával, amelynek keretében már több mint 500, honi vállalkozás által előállított termék található az üzletek kínálatában, a legkülönbözőbb termékkategóriákban – olvasható a kereskedelmi lánc közleményében.

Bayonne,,France,-,Circa,June,2020:,Spar,Supermarket,Sign,Or
SPAR /Fotó: Shutterstock

A SPAR Magyarország 2021-ben indította el programját a helyi kistermelők termékeinek piacra juttatása érdekében. A vállalat hat megyei jogú városban – Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsett és Győrben –, valamint Budapesten alakított ki olyan központokat, ahol mikro- és kisméretű vállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék az adott régió számára értékesíteni tudják termékeiket. 

A cég csak Magyarországon gyártott, lehetőleg hazai alapanyagból készült termékeket válogat be a programba, amelyeknél fontos, hogy kötődjön az adott régióhoz, értéket teremtsen vele a gyártója. Ezzel a helyi partnerek lehetőséget kaptak, hogy az adott régiós központ néhány tíz kilométeres vonzáskörzetéből, a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudják folyamatosan beszállítani magas minőségű termékeiket.

Forrás: SPAR

A kereskedelmi lánc jelenleg 100 beszállító több mint 500 termékét forgalmazza a program keretében. 

A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban részt vevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások.

A Régiók Kincsei program termékeit a hipermarketekben és a szupermarketekben a „piros alma” logóról ismerhetik fel a vásárlók. 

Korábban a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak értékelte a SPAR körül kipattant botrányt. Nagy Márton szerint az osztrák cég vezetőjének megjegyzései álhírek, amelyek arra alkalmasak, hogy aláássák a befektetők bizalmát Magyarország felé. Ugyanakkor jelezte, sejti, mi húzódhat meg az ügy hátterében, és nyitva hagyta, hogy módosítanak-e a kiskereskedelmi különadón. A SPAR osztrák anyacégének vezérigazgatója és egyben tulajdonosa, Hans Reisch szokatlanul éles hangvételű nyilatkozatot adott egy lapnak, amelyben egyebek mellett azt állította, hogy a magyar kormány részéről nyomást gyakoroltak rá, hogy értékesítse a SPAR Magyarország egy részét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.