Bonbonetti: az a csoda, hogy idáig húzta a budapesti üzem

A Vágóhíd utcai, Bonbonetti Choco Kft.-hez tartozó csokoládégyár valójában csoda, hogy idáig húzta. Budapesten az elmúlt húsz évben sorra szűnt meg az édesipari gyártás, így például megszűnt a Budafoki úti csokigyár és leszerelték a Danone Keresztúri úti gyárát is. Az előbbiben konyakos meggyet és az utolsó időszakában még Milka alpesi csokit is gyártottak (a Kraft tulajdonában), az utóbbiban főleg joghurtokat és tejdesszerteket. A Vágóhíd utcai gyárban pedig a kezdetekkor szaloncukrot, majd a hatvanas években a Tibi csokit (is) gyártották.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a márka megszűnik, a Tibi például reneszánszát éli, csak épp nem itt gyártják. Ez sem újdonság, több nagy hírű (de főként csak itthon ismert) édesipari termék gyártása került el az országból, például a Győri termékek sora és volt olyan is, ami itthon maradt, de körbejárta az országot. Emlékezetes a Balaton szelet története. Annak idején Szerencsen az ötvenes években született, de átkerült a gyártása Győrbe, mert megszűnt Diósgyőrben az ostyagyártás. Onnan pedig Székesfehérvárra vitték. Közben a márka (ez az egyik legismertebb hazai szeletelt csoki) megjárta a Danone csoportot, a United Biscuitset, a Kraftot, és ma a Nestléé. A híres hazai édesipari termékek mindegyikéről elmondható ugyanez, aminek több oka is van.

Vetésforgó

A Bobonetti gyárat a ma egyre erősödő Stühmer alapította, a források szerint még a 19. században, de a gyárat valójában 1941-ben építették, és egészen a hatvanas évekig a régió legmodernebb gyártóbázisának számított. Az államosításkor a Budapesti Édesipari vállalathoz került, és több nagyon értékes márkát birtokolt, ráadásul a szeletelt csokoládé piacán nagyon erősnek számított. A rendszerváltáskor a nemzetközi láncok jelentős részének nem is a gyártóbázisok, hanem a márkák voltak fontosak, így a befektetéseiket annak alapján tervezték, hogy mely márkát tudják bepasszítani a saját portfóliójukba. 

Csakhogy a hazai rendszerváltás egybeesett egy globális édesipari koncentrációval, amelyben nagy szerepe volt az édesipari technológia váltásnak (kicsit úgy kell elképzelni, mint a nyomdaipari fejlődést), amelynek az volt a célja, hogy egy gépsoron több terméket állítsanak elő hatalmas mennyiségben. Így a különféle édesipari termékek (szeletelt csoki, táblás csoki, üreges csoki, töltött csoki, bonbon, keksz és ostya, illetve tejdesszertek és teasütemények) egyik multinacionális vállalattól a másikig vándoroltak attól függően, ki milyen portfóliót szeretett volna kialakítani. A Bonbonetti gyár és a termékei például ugyancsak megjárták a Stollwercket, amely itthon tekintélyes édesipari portfóliót alakított ki. A cég kivonulása hatalmas piaci mozgást indított be. Csakhogy Magyarország kis és nagyon diverzifikált piac piac volt, így logikusnak tűnt (az új technológia mellett) egyes termékek gyártását elvinni, a kis kapacitású üzemeket leszerelni.

Ugyanakkor nemcsak ez volt a probléma, hanem az is, hogy például a Budafoki úti és a Vágóhíd utcai üzem területe is szűk lett, a városiasodás miatt pedig nem volt elég terület ahhoz, hogy bővíteni lehessen, különösen nem a logisztikai kapacitást. Ez pedig alapvetően meghatározza egy üzem vagy gyár életútját. Persze a bezárások mellett voltak fejlesztések is, a Szerencsi üzemét például bővítették, és a hazai édesipar is fejlődik nemcsak multinacionális, hanem középvállalati szinten is. A Bonbonetti gyár néhány gépsorát elvitték, a hírek szerint Vinnicija városába (Ukrajna), ami itt maradt, az leállt. A termékek azonban a kiskereskedelem polcain maradnak.