BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bonbonettivel és magyar marhával töltik fel Kínában a boltok polcait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újabb négy magyar élelmiszeripari cég jelenhet meg a kínai piacon, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével a közelmúltban mintegy 100 millió forint értékben exportáltak édességeket és bort, és a szállítások a jövőben folyamatosak lesznek - közölte az MNKH az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a kínai partnerrel a megrendeléseket megelőzően az MNKH hosszas tárgyalásokat folytatott, és magyarországi gyárlátogatást is szervezett. A megállapodások értelmében a Bonbonetti csokoládét és drazsét, a Detki Keksz Édesipari Kft. kekszet, a Roll''M Food Kft. egyéb édesipari terméket szállított ki, összesen több mint 65 tonnányit, a Csányi Pincészet pedig két konténer borra kapott megrendelést.

A borok és édesipari termékek mellett a magyar marhahús iránt is egyre nagyobb a kereslet, az idén már több szállítmány is érkezett Kínába. Emlékeztettek arra, hogy az európai országok közül elsőként Magyarország exportálhatott marhahúst a kínai piacra, amit az ottani szigorú szabályozás miatt rendkívül hosszú egyeztetések előztek meg.

Az MNKH jelenleg két kínai irodával segíti a magyar vállalkozások üzleti kapcsolatainak kialakítását. A közlemény idézi Ducsai-Oláh Zsanettet, az MNKH vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a kínai piacon elsősorban az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az agráripar, a vízipari technológiák, a szoftverfejlesztés, a tervező- és mérnöki tevékenység és a turisztikai együttműködés területén érhetnek el sikereket a magyar cégek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.