Pártában maradt a Jack Daniel’s gyártója, de egyelőre boldogul egyedül is
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA minőségi szeszesital-gyártók a kereslet visszaszorulásával szembesültek az utóbbi időben, ez alól üdítő kivételt jelent a Jack Daniel’s whiskey-márkájáról világszerte ismert amerikai Brown-Forman, amely a csütörtöki New York-i tőzsdenyitás előtt publikált negyedéves gyorsjelentésében az egy évvel korábbihoz képest 2 százalékkal magasabb, 912 millió dolláros forgalomról számolt be.
A londoni LSEG tőzsdecsoport elemzői konszenzusa 880 millió dollár környékére várta a bevételt az áprilissal zárult negyedévben. Más nagy meglepetést nem hozott a gyorsjelentés, a befektetők viszont valószínűleg nem dobtak hátast a tavalyi 146 millióról 54 millióra olvadt adózott nyereség láttán.
A Brown-Forman stagnáló forgalomra számít
Üzemi szinten az eredmény 205 millió dollárról 96 millióra zsugorodott, amiben a gyártással és értékesítéssel kapcsolatos költségek 34 százalékos megugrása játszott főszerepet (259 millió dollár). A többi között
- a Jack Daniel’s,
- az Old Forester
- és a Woodford Reserve whiskey-kről,
- a Herradura
- és az el Jimador tequilákról
- és a Diplomático rumról
ismert Brown-Forman maga is küzd a szektor sokasodó problémáival, a májussal elindult új üzleti évben is a forgalom stagnálására számít, amire hálásan reagált a piac, 2,6 százalékkal feljebb tornászva a részvényárfolyamot.
A mostani volt a Brown-Forman első negyedéves jelentése azóta, hogy a vállalat elutasította a Sazerac nagyjából 15 milliárd dolláros készpénzes felvásárlási ajánlatát, illetve a francia Pernod Ricard-ral ettől függetlenül folytatott fúziós tárgyalások összeomlottak.
A Brown család kötötte az ebet a karóhoz
A szektor konszolidációs időszak előtt áll, a kereslet csökkenése idején a költséghatékony működés és a mérethatékonyság alapvető fontosságú, s ezt a szereplők is jól tudják. A felvásárlási, illetve a fúziós tárgyalások azon buktak meg, hogy az alapító Brown család nem akarta kiadni a kezéből az irányítást, ők a speciális részvénystruktúrán keresztül a szavazati jogok mintegy 67–80 százaléka felett diszponálnak.
A Sarezac 15 milliárd dollárral kifizette volna őket, de a továbbiakban nem engedett volna érdemi beleszólást a családnak a társaság ügyeibe. Ezt Brownék a dinasztia másfél évszázados sikeres irányítására tekintettel nem tudták lenyelni.
A Pernod Ricard esetében egyenlő felek fúziójáról lett volna szó, az árazásban nem is voltak nézeteltérések, az egó nagyságában viszont az amerikaiak a franciák fölé nőttek.
Noha mérete alapján a Pernod Ricard lényegesen nagyobb a Brown-Fomannál, ez utóbbiak ragaszkodtak a többségi tulajdonrész és a vele járó irányítói jogkörök megszerzéséhez. A Pernod Ricard, amely 21 százalékban a Ricard család tulajdonában van, ezt nem tudta elfogadni, így megfeneklettek a tárgyalások, pedig a fúzióval a világ második legnagyobb szeszes ipari vállalatát tudták volna tető alá hozni, a piacvezető ír Diageo mögött.
