állami vezetők

Vagyonnyilatkozat: órákon belül bevallják a politikusok és az állami vezetők, amijük van

Az idei bevallás abból a szempontból kuriózum, hogy olyan szisztéma szerint zajlik, amit az EU először lecseréltetett a brüsszelire, aztán mégis inkább belátta, hogy jobb a magyar.
2023.01.31. 21:04 Olvasási idő: 5 perc

Kiderült, mekkora a honatyák és az állami vezetők vagyona

A kormánypárti és az ellenzéki politikusok is egytől egyig határidőre elkészítették a bevallásaikat.
2022.02.01. 07:19 Olvasási idő: 5 perc

Kitették az asztalra a honatyák, mekkora a vagyonuk

Az országgyűlési képviselők és az állami csúcsvezetők is eleget tettek a január 31-i határidőig a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek.
2021.02.01. 06:57 Olvasási idő: 0 perc

Polt Péter megtartotta Opel Mokkáját

Az ÁSZ elnöke állampapírba fektetett, Matolcsy György jegybankelnök mellékállása is jól fizet. A médiahatóság vezetője lecserélte autóját 2018-ban.
2019.02.01. 13:22 Olvasási idő: 0 perc

A bezárt Telki luxuskórházban gyógyulhatnának az állami vezetők és politikusok

A Honvédkórház kibérelné a Telki magánklinika épületét, hogy a magánbetegeket, az állami vezetőket és a politikusokat luxuskörülmények között láthassa el - értesült a Népszava.
2013.07.31. 09:27 Olvasási idő: 0 perc

Ezek az állami vezetők kapnak ingyen lakást

Az állami vezetők közül Répássy Róbertnek, Szabó Erikának és Vargha Tamásnak biztosít az állam hivatali lakást, míg V. Németh Zsolt, Poprády Géza, Völner Pál, Hegmanné Nemes Sára, Hoffmann Rózsa, Halász János és Kovács Zoltán lakásfenntartási térítést kap. Lapunk összegzése szerint a vezetőség közül 90-en (helyettes államtitkárok, miniszteri biztosok, kabinetfőnökök) közel félmillió kilométert autózhatnak havonta térítésmentesen.
2013.04.19. 17:47 Olvasási idő: 0 perc

Különadóval és bérplafonnal sújtanák az állami fizetéseket

Az eddigi elképzeléseknél is szorosabbra húzná az állami cégek veze-tőinek a derékszíját az a törvényjavaslat, amelyet tíz szocialista képviselő nyújtott be a parlamentnek.
2009.10.13. 11:14 Olvasási idő: 0 perc

Nézze meg! A 30 legjobban fizetett állami vezető listája

Az Index a havi fix keresetek, valamint az igazgatósági és fb-tagsági tiszteletdíjak alapján készítette el azt a harmincas toplistát, amelyen a legjobban kereső állami menedzserek szerepelnek.
2009.09.22. 15:58 Olvasási idő: 0 perc

A Fidesz az állami vezetők pénzét firtatja Oszkónál

Kilencven írásbeli kérdést tett fel a Fidesz elnöki stábjának vezetője a pénzügyminiszternek; Szijjártó Péter azt szeretné megtudni Oszkó Pétertől, hogy kaptak-e bármilyen juttatást a távozó állami vezetők.
2009.07.31. 13:02 Olvasási idő: 0 perc

Megfelezné az állami vezetők javadalmazását a Fidesz

A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy 40-50 százalékkal csökkenjen az állami vezetők éves jövedelme - számol be a Hírszerző az MTI alapján.
2008.11.18. 14:58 Olvasási idő: 0 perc