bezár

Lehúzza a rolót a Dow Jones budapesti irodája

Átszervezi az Amerikán kívüli egységeit a Wall Street Journal kiadója, a Dow Jones a költségek csökkentése érdekében, a leépítésnek áldozatául esik a budapesti iroda is - közölte a Portfolio csütörtökön.

Pozsonyból autóbuszokkal szállítják az utasokat Budapestre

A Liszt Ferenc-repülőtér irányítótornyában jelentkezett hiba miatt a reptér pénteken éjfélig biztosan zárva tart, járatokat nem fogad és indít; a nyitás időpontja még változhat, a péntek délutáni tervek szerint várhatóan szombaton délelőtt 10 órakor indulhat újra a forgalom - mondta Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek.

Felszámolt megállók - MÁV: Nem lesz ellátatlan település

Pár nap múlva, december 9-én életbe lép az új vasúti menetrend. „A tömegközlekedési rendszert nem igazították ahhoz a változáshoz, hogy januártól újra lesznek járások” – mondta lapunknak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a december 9-én életbe lévő új vasúti menetrend kapcsán. Dorner Lajos szerint lesznek olyan települések, ahonnan nem lehet tömegközlekedéssel elérni a járásközpontokat. Ez főként a kistelepüléseket érinti. A VEKE elnöke szerint ezt a problémát költségtakarékossági szempontok miatt nem oldották meg.

Kivonul Győrből a Magna Steyr

A jövő év első felében bezárja negyvenkét embert foglalkoztató győri járműipari fejlesztő mérnöki irodáját a Magna Steyr - közölte hétfőn az Autopro.hu.

Minden játékterem bezárt

Október 10-e gyásznap volt a nyerőgépiparág dolgozói számára. Országszerte lehúzták a rolót a játéktermek, a nyerőgépek a raktárakban várják a jogi és piaci helyzet változását. Már hatályos a játéktermeket, nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó szabályozás, miután a szerencsejátékról szóló törvény módosítása megjelent a Magyar Közlönyben. Így pénznyerő automatákat legálisan ezentúl kizárólag játékkaszinókban lehet üzemeltetni.
Világgazdaság Piactér