Lendvai

Lendvai: Mi aztán tényleg nagyot huppantunk

Hogy a kormánypárt reménykedő szavazóinak nagy része még nem látja, mi a baj, az teljesen érthető. Még csak most kezdtek hozzá az Alkotmánybíróság és vele az alkotmányosság "kiheréléséhez", és az operáció után a Fidesz szavazónak sem lesz hová fordulnia – mondta a Népszavának adott interjújában Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke.

Lendvai: útelágazás!

Az MSZP utolsó esztendeje, mint cseppben a tenger mutatta meg a párt összes problémáját, de jelezte azokat az ugrópontokat is, amelyek esélyt adtak az új lendületre.

Lendvai: nem írjuk alá a Fidesz javaslatait - Forradalom zajlik

Az MSZP nem írja alá a Fidesz által beterjesztett, a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, mert azt csak módosításokkal tudja elfogadni – mondta Lendvai Ildikó leköszönő szocialista pártelnök a Klubrádióban.

Pártok, osztozkodás: itt a végeredmény - Milyen ruhát hord Vona?

Délután végül sikerült megállapodni az ellenzéki pártoknak a bizottsági pozíciókról, miután az MSZP átengedte a Jobbiknak a nemzetbiztonsági grémium vezetését, cserében a számvevőszéki és költségvetési, a foglalkoztatási, és a fogyasztóvédelmi bizottság vezetéséért.

Lendvai: Gyurcsány nem fog a hátsó padban ülni!

A tervek szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő aktív politikus, de nem első számú vezető lesz az áprilisi választások után - mondta Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában. Az MSZP elnöke szerint Mesterházy Attilára fontos szerep vár a párton belül.
Világgazdaság Piactér