Lendvai ötször hívta, helyezze el ismerősét a BKV-nál - Regőczy interjú
A BKV-ügyben hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgató-helyettes a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a cégnél közpénzből fizettek PR-beszélgetéseket különböző médiumoknál, de voltak más jellegű politikai kérések is. "Egyszer Antal Attila keresett meg, hogy Lendvai Ildikónak valamilyen ismerősét kell elhelyezni, tegyek valamit, mert Lendvai már vagy ötször hívta" - mondta például.
Regőczy Miklós úgy emlékszik, hogy az érintett személy 300 ezer forintot kapott havonta, de ezért a BKV-nál nem végzett semmilyen feladatot. A volt vezérigazgató-helyettes kitért arra is, hogy Nyakó István és felesége buszokat kért kölcsön pár alkalommal ifjúsági táboroztatásokhoz, mint mondta: 8-10 busz kellett nekik, de azokért nem fizetett senki.
A Népszabadságnak adott interjújában a volt beszerzési igazgató azt állítja, hogy az elmúlt húsz évben a BKV a várost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött. Demszky Gábornak, a Hagyó-kabinetiroda tagjainak és a két politikus lobbistáinak is voltak kérései a BKV beszerzéseit illetően. Volt, amikor a pótmunka címén duplázták a megbízás összegét vagy színlelt lakossági tiltakozás miatt költöttek százmilliókat.


