Párbeszéd Magyarországért

Varga: Nem lesz kihasználva a paksi szerződés teljes hitelkerete

Mivel a beruházás több elemének beszállítására is pályáztatás eredményeképpen kerül sor, várakozásaink szerint a teljes hitelkeret kihasználására nem lesz szükség – közölte a paksi hitelszerződéssel kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter. Jávor Benedek és Scheiring Gábor szerint a 10 milliárd euró kölcsön valójában egy giga devizahitel, a jelenlegi árfolyam akár 150 milliárd forinttal növelheti a tartozás összegét, ami a kamat összegével csak tovább halmozódik. Németh Lászlóné közölte, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitás-fenntartása ügyében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem kötött szerződést Kocsis Istvánnal.

Ócsa: 331 ezer forintba került négyzetmétere egy „A” kategóriás háznak

Nem tartja kirívónak a belügyminiszter, hogy az ócsai lakóparkban az „A” kategóriájú lakóházak négyzeméterára 260 ezer 592 forint plusz áfába (azaz 330 ezer 951 forintba) került. A PM-es Szabó Rebeka szerint átlagban 34 millió forintba került egy lakóház ára (amelyeket eredetileg a fizetésképtelenné vált devizahiteleseknek építettek) miközben vidéken 8-9 millióért lehet venni ekkora családi házakat.

Hivatalosan is Mesterházy az Összefogás miniszterelnök-jelöltje

Az MSZP rendkívüli kongresszusán Mesterházy Attila pártelnököt választották meg egyhangúlag a baloldali összefogás kormányfő-jelöltjének. Az MSZP rendkívüli kongresszusa titkos szavazáson 99,7 százalékos többséggel az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé választotta Mesterházy Attila pártelnököt, és egyhangúlag jóváhagyta az összefogásról szóló, korábban meghirdetett szövetségkötést - közölte a szocialista párt szombaton az MTI-vel. A baloldali ellenzék pártvezetői január 14-én jelentették be, hogy közös listán indulnak a parlamenti választáson. Akkor azt is közölték, hogy a névsort, miniszterelnök-jelöltként Mesterházy Attila MSZP-elnök vezeti, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor, és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ. Az összefogásban részt vevő pártok vezetői akkor megállapodtak az egyéni választókerületek elosztásáról is. Az MSZP szombaton kongresszust és nagygyűlést is tart, a párt kongresszusi küldöttjei délelőtt zárt tanácskozáson tárgyalnak a baloldali összefogás közös listájáról. Az MSZP kongresszusa már októberben elfogadta a párt országgyűlési listáját. Azóta viszont a baloldali ellenzéki pártok közös lista állításáról állapodtak meg, s ebbe a szocialisták legfőbb döntéshozó fórumának is bele kell egyeznie. A választmány múlt szombaton azt javasolta, hogy az MSZP-s politikusok az őszi listaállításkor elfogadott sorrendben szerepeljenek a közös ellenzéki listán. Vagyis Mesterházy Attila és az összefogásban részt vevő pártok vezetői - Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor és Szabó Tímea - mögött Botka László választmányi elnök a hatodik, Tóbiás József frakcióvezető-helyettes a hetedik, Gúr Nándor alelnök a nyolcadik, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes a kilencedik, Molnár Zsolt kampányfőnök pedig a tizedik helyen következhet. A szocialista párt, az Együtt-PM szövetség, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt megállapodása alapján a közös lista első 60 helyéből 42 illeti meg az MSZP-t. A SYMA-csarnokban megtartott kongresszus után az MSZP déltől nagygyűlést rendez a Papp László Budapest Sportarénában, ott jelentik be a kongresszus döntéseit. A gyűlésen az Orbán-kormány tevékenységét értékeli a szombat délelőtt hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté választott Mesterházy Attila és a szocialista párt több vezetője. Beszédet mond Zoran Milanovic horvát kormányfő is. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője korábban azt közölte, hogy a rendezvényre több mint tízezer párttagot és szimpatizánst várnak.

Megbüntetheti Kövér az LMP-t egy ülésterembe vitt transzparens miatt

A kormány felsőoktatási politikáját bírálta az LMP-s Osztolykán Ágnes, miközben egy „Ha te nem lépsz, a gyereked fog!" feliratú transzparenst mutattak fel a Parlament üléstermében. Kövér László házelnök helytelennek nevezte az ilyen segédeszközök használatát. Korábban ezért már jobbikos. LMP-s és PM-es politikusokat is pénzbüntetéssel sújtottak.

Bajnai: Elzavarjuk Orbánt, felszámoljuk Simicska birodalmát

A Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület (Szolidaritás) alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké a tagok. Kónya szerint jövőre nem egyszerű kormányváltásra, hanem korszakváltásra van szükség. Bajnai Gordon szerint ellenzéki összefogás nélkül nincs győzelem a 2014-es választásokon, de egy akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez. A Fidesz szerint Bajnai újabb szereplőt talált a rezsicsökkentés-ellenes koalícióhoz.

Mi pusztítja a méheket? Nem tiltják be a neonikotinoidot

A neonikotinoid tartalmú csávázó szerek sem közvetlen, sem közvetett hatását nem sikerült kimutatni a méhállományokra vonatkoztatva, ezért nem támogatja a vidékfejlesztési tárca ezeknek az anyagoknak a kivonását – hangoztatta a parlament honlapján Fazekas Sándor. A hazai repce, kukorica, napraforgó vetőmagtermesztéshez használható bázismag 100 százalékban a neonikotinoid hatóanyag csoportot tartalmazó növényvédő szerrel csávázott. A Párbeszéd Magyarországért, a Greenpeace és más zöld civil szervezetek Magyarországon is felfüggesztenék a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek használatát, amíg egyértelműen be nem bizonyosodik ártalmatlanságuk.
1
Világgazdaság Piactér