Németország hajlandó lenne támogatni, hogy az tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra

– mondta Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter egy hétfői interjúban. 

Habeck on Russian energy sanctions
Fotó: WOLFGANG KUMM

A Zöldek politikusa a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, csalódott az orosz olajembargó ügyének elhúzódása miatt. Rámutatott hogy a tárgyalásokat, egyeztetéseket az Európai Bizottság vezeti. Hozzátette: ha a brüsszeli testület elnöke azt mondja, hogy 

megcsináljuk 26-an, Magyarország nélkül, akkor ez egy olyan út, amelyet mindig támogatnék.

Arról is szólt, hogy már eddig is igen hatékonyak az Ukrajna ellen indított háború miatt Oroszországra kivetett szankciók. Az orosz központi bank elnökének kijelentései alapján tudható, hogy az ország csődben van, és legfeljebb azon a fejlettségi szinten képes tovább működni, amelyen 1980-ban állt – mondta a német alkancellár.  

Az olajembargó bevezetése vörös vonalnak tekinthető – közölte korábban Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-bejegyzésében. Hangsúlyozta, 

Brüsszel egy olyan javaslatot tett, amely Magyarország számára súlyos problémákat jelent. 

Annak ellenére, hogy Brüsszel teljes mértékben tisztában volt a magyar érdekkel és állásponttal, mégis egy ilyen indítványt tett le az asztalra.

A VG korábban megírta, hogy Brüsszel terve szerint az orosz olajembargóhoz meg kell oldani 

a megújuló energiaforrások gyorsabb telepítését, a nem orosz eredetű gáz importjának, illetve az energiafelhasználás hatékonyságának növelését.

A javasolt intézkedések között vannak EU-s jogszabályok, nem kötelező érvényű lépések és javaslatok a tagállamok számára, melyek javarészt önállóan döntenek a nemzeti energiapolitikáról.

Ezek költsége összesen 210 milliárd euró további beruházást igényel 2027-ig, és 300 milliárdot 2030-ig, azon túl, melyek az unió 2030-as klímacéljaihoz szükségesek. 

 

Címlapkép: Shutterstock