Az Európai Unió 2023-ban megfogalmazott, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló rendelete (AFIR) 2030 végére hidrogéntöltő-infrastruktúra kiépítését írja elő a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) mentén.
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy kijelölték azokat a helyszíneket, amelyeken leginkább érdemes lehet a közúti teherfuvarozók számára hidrogéntöltő állomást telepíteni. A kiválasztás alapján öt helyszín minősült magas prioritásúnak. (Ausztriában egyébként hat helyen vételezhető hidrogén.)
Ez azt jelenti, hogy ha ezeken a helyszíneken hidrogént lehet majd tankolni, akkor az ország ebből a szempontból már átjárható lesz, de a technológiának csak nagyon kis elterjedtsége mellett.
Az EU rendeletre szerint a törzshálózat mentén egymástól legfeljebb 200 kilométeres távolságra „legalább napi 1 tonna összesített kapacitásra kialakított és legalább 700 bar nyomású adagolóval felszerelt nyilvános hidrogéntöltő állomásokat” kell kiépíteni. Szintén elvárás, hogy „2030. december 31-ig minden városi csomópontban legalább egy nyilvános hidrogéntöltő állomás kiépüljön”.
Ehhez a stratégiához kapcsolódva a Toyota Motor Europe két céggel: a hidrogéntöltő állomások fejlesztésének szakértőjével, a francia Hydrogen Refueling Solutions (HRS) vállalattal, valamint az ENGIE-vel, az energiaipar multinacionális szereplőjével lépett együttműködésre, hogy „gyors, sokoldalú és költséghatékony” hidrogéntöltő infrastruktúrát építsenek ki a TEN-T hálózat mentén.
Az AFIR által megfogalmazott elvárások olyan kutakat írnak elő, ahol könnyű és nehéz járművek egyaránt megtankolhatók.
Erre alkalmas az új Twin Mid Flow (TMF) technológia, amely nagyobb átáramlási sebességű, dupla töltőfejes rendszert alkalmaz, így a könnyű haszonjárműveket és személyautókat 5, a nehéz teherautókat 10 perc alatt tudja feltölteni. Ehhez korábban minden állomáson két különböző rendszerű töltőpontra lett volna szükség, az új rendszer tehát olcsóbbá és gyorsabbá teszi a kúthálózat kiépítését.
Az új technológia a gyors és költséghatékony telepítés miatt alkalmas lehet az AFIR-rendeletben szabott célok megvalósítására.
A TEN-T közúti hálózata az Európai Unió összes országát, így Magyarországot is magában foglalja. A Nemzeti Jogszabálytárban fellelhető és letölthető térképen jól láthatók azok az autópályák (pirossal jelölve), amelyek a transzeurópai közlekedési hálózat közúti törzshálózatába tartoznak. Ezeken 200 kilométernél nem ritkábban hidrogéntöltő állomást kell telepíteni, méghozzá lehetőleg nagyvárosi csomópontoknál.
A jelzett utak kettő (M3 és M7) kivételével rövidebbek 200 kilométernél, így elképzelhető, hogy az M0-ásra telepített, centrális kúton vagy kutakon kívül elegendő lehet minden sztrádán egy, legfeljebb két töltőállomást létrehozni, ezzel együtt is legalább hat olyan kutat alakíthatnak ki Magyarországon, ahol nagy nyomáson tárolt hidrogént vételezhetnek a tüzelőanyag-cellás elektromos, illetve a hidrogénüzemű belső égésű hajtáslánccal szerelt személy- és haszonjárművek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.