Több ezer rakétavetőt és több millió darab lőszert juttatott el az Egyesült Államok Ukrajnába egyetlen év leforgása alatt – derült ki a Fehér Ház közleményéből.

lőszerek
Fotó: Shutterstock

A harcok egyéves évfordulójára készült gyűjtés döbbenetes számokról tanúskodik az amerikai segítség mértékét tekintve. A Fehér Ház közlése szerint a háború elején az amerikaiak nyolcezer Javelin és 1700 Stinger rakétavetővel segítették az ukránokat, akik így vissza tudták verni a Kijevet támadó orosz erőket. 

A 160 tarack és 38 légvédelmi ágyú a donbaszi régió védelmében bizonyult kiemelt jelentőségűnek, míg a 109 Bradley harcijármű és a további tankok a változó körülmények árnyékában segítik majd az ukránokat az orosz féllel szembeni küzdelmében. 

Az amerikaiak több mint egymillió darab tüzérségi lőszert adtak át az ukránoknak. 

Ezenfelül százezer tankellenes 125 milliméteres lövedéket és több mint százezer darab ennél kisebb átmérőjű muníciót juttattak el az ukrajnai frontokra. 

Az európai partnerekkel közösen 50 milliárd dollárt fordítottak biztonsági támogatásra, közel 700 tankot, több ezer páncélozott járművet és nagyjából ezer légvédelmi löveget, ezekhez pedig több mint kétmillió darab lövedéket adtak át az ukránok számára. 

A fegyveres támogatáson túl az Egyesült Államok több mint kétezer szankciós lépést vetett vagy terjesztett ki az orosz félre vonatkozóan, amellyel annak gazdasági erejét is alaposan próbára tették és teszik azt a mai napig. 

Összesítve több mint 30 milliárd dollárnyi segítséget nyújtott eddig az Egyesült Államok Ukrajna számára. 

A támogatás részeként több mint száz millió darab kis kaliberű lőszert, 75 ezer darab golyóálló mellényt és sisakot, valamint több mint 13 ezer darab gránátvetőt adott át az ukránoknak. A listán ugyanakkor helyet kaptak önvezető drónok, szállítmányozó járművek és aknakereső berendezések egyaránt.