Léteznek olyan fülhallgatók, amelyek az irodai dolgozók hangulatát mérik, vannak olyan sisakok is, amelyek a kamionsofőrök fáradtságát követik nyomon. A neurotechnológia egyre szélesebb utat tör magának.
Az agyunk, miközben álmodunk, mindenféle szürreális világot tár elénk, ami a tudatalatti vágyainkat és érzelmeinket fejezi ki. De az agyunkra egy potenciálisan jövedelmező webhelyre is tekinthetünk. A Harc az agyadért (The Battle for Your Brain) című művében Nita Farahany a neurotechnológia új korszakát tárja fel, amelyben az egyre kifinomultabb eszközök megpróbálják felfedni, hogy pontosan mit gondolunk és miért. Merőben utópisztikus és nagyon izgalmas világ tárul fel előttünk.
Agyturkászás – szó szerint
Farahany szerint a neurotechnológia olyan jövőt ígér, amelyben a járművezetők soha nem alszanak el a volánnál, hiszen olyan eszközeik lesznek, amelyek figyelmeztetik őket, ha túlságosan elfáradnak. Az epilepsziához hasonló betegségekben szenvedőket figyelmeztetik majd a közelgő rohamra, és akár a gondolataink erejével tárgyakat leszünk képesek mozgatni egy az agyunkba beépített neurális implantátumon keresztül.
Farahany – a Duke University filozófia- és jogászprofesszora – szerint azonban ennél sokkal többről van szó. Könyvében az olvasókat azokhoz a vállalatokhoz navigálja, amelyek olyan eszközöket gyártanak – fejhallgatókat, elektródával ellátott fülhallgatókat és sisakokat –, amelyek az agyunk által kibocsátott jelek nyomon követésére képesek. Ezeknek az eszközöknek a közös célja az, hogy a jeleket szoftverekkel dekódolják, az adatokat információvá alakítva – a valós idejű érzelmeinktől a tudattalan késztetésekig regisztrálják azokat.
Az álomkutatókat olyan cégek keresték meg, mint az Xbox és a Coors, amelyek szívesen használják eredményeiket az álominkubációs marketingre, vagyis az alvásérzékelő technológia használatára.
Azt mérnék, hogy alvás közben az agy mennyire befolyásolható, például egy olyan gondolat beültetésére, hogy milyen sörmárkát válassz legközelebb.
Hackertámadás a gondolatok ellen
Egy kísérletben, amelyre a professzor kitér, a kutatók a neurális interfész segítségével képesek voltak arra, hogy a videojátékot játszók agyából információkat „lopjanak el”. A kutatók a tudatalattira ható képeket illesztettek be a játékba, és ezen keresztül vizsgálták a játékosok agyát. Megnézték, hogyan reagálnak postai címekre, banki adatokra vagy emberi arcokra. A játékosok válaszainak mérésével a kutatók képesek voltak kitalálni egy játékos hitelkártyájának a PIN-kódját is.
Sci-fibe illő mozzanat ez – felvillantja azt a lehetőséget, hogy az agyunkat hackertámadás érheti.
Ezt a technológiát a munkáltatók az alkalmazottaik megfigyelésére is használhatják, lehetővé téve a korábbinál sokkal részletesebb megfigyelésüket. Farahany úgy gondolja, hogy az új megfigyelési eszközökhöz egyértelműbb szabályokra van szükség, mivel ezek a munkavállaló magánéletébe is behatolnak. A szabályozásra főként akkor lenne szükség, ha a foglalkoztatók kötelezővé akarnák tenni ezen eszközök viselését munka közben.
A neurotechnológiai eszközöket a kormányok, illetve a bűnüldöző szervek is bevethetik, akár személyes adatok gyűjtésére vagy gondolataink monitorozására. Többek között
Ezek a technológiai eredmények viszont felvetnek egy sor jogi és etikai kérdést. Joga van-e a kormánynak hozzáférnie a gondolatainkhoz akár a bűnmegelőzés érdekében? Leválaszthatók-e személyiségünkről a gondolatok, vagy azok elidegeníthetetlenül hozzánk tartoznak?
Egyáltalán: lemondhat-e az ember a saját gondolatairól?
Kérdés az is, hogy meddig lehet elmenni a mentális manipulációban. Már most is online hirdetések áradata ömlik ránk, amelyek irányítani akarnak bennünket – a viselkedésünkben, a vásárlási szokásainkban. Farahany aggodalmának ad hangot, amikor azt mondja, hogy a szabályozás hiánya olyan jövőt jelenthet, amelyben passzív, öntudatlan állapotunkban az éjszakai reklámok eszközeivé válunk, az engedélyünkkel vagy anélkül.
Jogi szabályozás nélkül
Mindezek a kérdések személyiségi joginkat is erősen érinthetik. A professzor megjegyzi: az Egyesült Államok alkotmányában sem szól semmi arról, hogy bármiféle szuverenitása lenne az egyénnek a saját agya felett.
A kognitív szabadság sehol nem jelenik meg hivatalosan.
Farahany azonban a neurotechnológiák pozitív oldalára is felhívja a figyelmet, amikor leírja, hogy az adott esetben javíthatja a neurológiai betegségekben szenvedők tüneteit. A professzor maga is érintett a kérdésben, hiszen fiatalon elveszítette gyermekét.
A jogi háttér kialakítására egy bioetikai tanács létrehozását javasolja a kognitív szabadság határainak-korlátainak tanulmányozására. Ez a testület hasonló lenne azokhoz, amelyeket George W. Bush és Barack Obama elnök hozott létre az emberi genetika által felvetett etikai kérdések tanulmányozására.
