Ismét kitört szombaton a Merapi tűzhányó Indonéziában, hamuval borítva be a környékbeli településeket – közölte az ország földtani intézete. „A vulkán szombaton 12 óra 12 peckor tört ki helyi idő szerint” – tudatta az intézet, hozzátéve, hogy a hegyből az elmúlt héten 19 alkalommal bugyogott fel láva, és 553 vulkáni eredetű földrengést okozott. 

Bámészkodók nézik a Merapi kitörését. Fotó: AFP

A hatóságok felszólították az embereket, hogy kerüljék el a Merapi hét kilométeres körzetét, és ne menjenek a tűzhányónál eredő folyókhoz.

A Merapi Közép-Jáva tartomány és Jogjakarta határán fekszik, és Indonézia egyik legaktívabb tűzhányója. Az elmúlt hónapokban a szakemberek 3-as szintű riasztást adtak ki rá, ami azt jelenti, hogy számítottak olyan kitörésre, amely súlyosan érintheti a hegy környékén fekvő területeket. A Merapi 2010-es kitörésekor több mint 200 ember halt meg.