Extra

Azahriah meglátogatta azokat, akik a körúton álltak sorba jegyért a Puskás arénabeli harmadik koncertjére

Hosszú sor kígyózik a körúton a Broadway jegyiroda előtt, hiszen ma délelőtt kezdték értékesíteni a jegyeket Azahriah harmadik Puskás arénás koncertjére. A rajongóknak megérte ma reggel a hidegben várakozni, hiszen 10 óra előtt néhány perccel megjelent a jegyirodánál Azahriah is.

Volt, aki már reggel 5 órakor beállt a sorba a körúton a Broadway jegyiroda előtt, hogy biztosan szerezzen belépőt Azahriah harmadik Puskás Aréna fellépésére. Délelőtt kígyózott a sor a Károly körúton az iroda előtt. Kollégáink 10 óra 17 perckor, illetve 10 óra 25 perckor jelentkeztek be az online jegyértékesítő felületre „sorban állni” cikkünk publikálásakor még egyiküknek sem volt lehetősége jegyet venni a koncertre.

Azahriah
Fotó: davidbodnar

Az online felületen néhány perccel 10 óra 17 perc után majdnem 30 ezres „sor” alakult ki.

Természetesen a rajongók nemcsak az interneten próbálkoznak, hanem a Broadway jegyiroda Károly körúti üzletét is megrohanták. A Blikk a helyszínen megkérdezte a sorban állókat, hogy miért nem az interneten próbálkoznak,

a válasz pedig az volt, hogy az első két koncertre már nem tudtak jegyet venni a neten keresztül.

A szakértő Azahriah sikeréről és a három Puskás Aréna-koncertről: hazudik, aki azt mondja, hogy erre számított

A Világgazdaságnak nyilatkozó Lobenwein Norbert csak remélni tudja, hogy komolyabb tanulmányok elemzik majd mindazt, ami mostanában a magyar könnyűzenében és kiváltképp Azahriah-val történik. A VOLT Fesztivál alapítója szerint Baukó Attila sikere lázban tartja az országot, az idősebb zenészlegendák és fiatal előadók egyaránt ezt a sztorit elemezgetik. A szakember arról is beszélt, hogy a csodálói mellett biztosan vannak irigyei is, noha a jelenlegi reakciók leginkább arra a helyzetre emlékeztetik, amikor a magyar labdarúgó-válogatott sikereket ér el, és hirtelen az egész ország a szurkolójává válik.

A rajongók így biztosra akarnak menni, és valószínűleg sokan irigykednek rájuk, akik a kényelmes online jegyvásárlást preferálták, hiszen nem kis meglepetésben volt részük a hidegben várakozóknak. A jegyiroda 10 órai megnyitása előtt néhány perccel megjelent a helyszínen Azahriah is, üdvözölte a rajongókat, és az elsők közül többeknek személyesen adta át a belépőjét.

Azahriah, jegyiroda,
Azahriah a Broadway jegyirodában személyesen adta át a belépőjegyeket a rajongóinak. A 21 éves előadó zsinórban három koncertet is ad a Puskás Arénában 2024. május 24–26. között.
Fotó: davidbodnar

Azahriah történelmet ír a magyar zenei életben, hiszen háromszor is megtölti a Puskás Arénát. A koncertmaraton 2024. május 24–26 között lesz. Három Puskás-nagykoncertre eddig csak a Coldplay volt képes.

Azahriah ráadásul nem kevés pénzt profitál a fellépéseiből. Szakértők úgy becsülték, hogy az adózás, valamint a helyszín és a stáb kifizetése után koncertenként 150 millió forint ütheti Azahriah markát.

 

Azahriah puskás aréna Broadway Jegyiroda mozaik koncert
Kapcsolódó cikkek