BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áremelés és tiltás: dohányzás elleni hadjáratba kezdenek a franciák

A francia egészségügyi minisztérium kidolgozott egy tervet a dohányzás elleni küzdelemben. Egyrészt lényegesen emelnék a dohányipari termékek árát, másrészt elkezdhetik betiltani a füstölést a közterületeken.

A tervek szerint 2027-ben 13 euróra emelhetik a dobozos cigaretták árát, miközben teljesen betiltanák az eldobható e-cigarettákat. Emellett azon is dolgoznak, hogy a dohányzást teljesen betiltsák az olyan közterületeken, mint a parkok, strandok és az erdők. Az egészségügyi minisztérium célja, hogy 2032-re egy teljesen dohányzásmentes generációt hozzanak létre.

Fotó: JOEL SAGET / AFP

A francia egészségügyi miniszter, Aurélien Rousseau kijelentette, hogy a dohányzás a felelős számos megelőzhető betegségért és halálozásért – írta meg az Euronews. Szerint Franciaország túl nagy árat fizet ezért a szenvedélyért. 

Franciaországban évente 75 ezer halálesetet kötnek a dohányzáshoz, illetve ez a 65 éves kor alatti halálozások vezető oka 

– mondta a miniszter. Hozzátette, hogy az elrettentő számok ellenére még mindig nagyjából 12 millió francia dohányzik napi szinten.

Franciaországban a dohányosok napi százalékos aránya meghaladja az uniós átlagot – olvasható ki az Eurostat adataiból. Az országban a 15 éves kortól a lakosság 22,2 százaléka dohányos, ez az arány 19,7 százalék az Európai Unióban.

A cigaretta áremelését fokozatosan tervezik bevezetni. 2025-ben 12, 2027-ben pedig 13 euróba kerül majd egy doboz cigi. Egy csomag ára jelenleg 10-11 euró között mozog.

Biztonságosabb nikotinalternatívákat mutattak be, amelyek a dohányzási arány jelentős csökkenéséhez vezetnek

Az elektronikus cigarettát bevezető országokban, mint például az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Kanadában és Új-Zélandon, a dohányzási arány a globális átlag felére esett vissza.

Aurélien Rousseau közölte, hogy a terveikkel segíteni akarják a dohányosokat a leszokásban. Hozzátette, hogy tisztában vannak azzal, hogy ez rendkívül nehéz feladat. Kiemelte, hogy nemcsak a leszokókat kell támogatni, hanem azokat is, akiknek a jövedelme nagyrészt a dohányipari termékekből származik. Ezt szem előtt tartva a viszonteladók megsegítése is a tervek között szerepel.

A Rákellenes Liga francia jótékonysági szervezetének elnöke közölte, hogy Franciaországban a dohányosok száma jelenleg stagnál, ami jó hír, de nem elég. Szerinte az a legfontosabb, hogy megelőzzék, hogy a fiatalabb generációk rászokjanak a dohányzásra. Ezt a véleménye szerint úgy lehet elérni, ha széles körben megakadályozzák, hogy a gyerekek találkozzanak a dohányzással. Ezt az elképzelést húzza alá a közterületeken történő tiltás.

Egy jelentés szerint 

Franciaországnak éves szinten 156 milliárd eurójába kerül a dohányzás.

Ebbe a számba belekalkulálták a dohányzás miatt elhunyt emberek gazdasági értékét, illetve a rákos betegek kezelésére és ellátására fordított kiadásokat.

Az Európai Unióban éves szinten körülbelül 700 ezer ember halálát kötik a dohányzáshoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.