
Óriási vagyont hagyhatott gyermekére Návai Anikó hollywoodi újságíró
A napokban közölték, hogy elhunyt Návai Anikó újságíró, műsorvezető, aki számos hollywoodi sztárral készített interjúiról volt ismert és több mint húsz éven keresztül volt a Golden Globe-díjakat odaítélő szervezet egyetlen magyar tagja.

A Blikk információi szerint több magyarországi és egy amerikai ingatlan is a nevén volt. Budapesten egy 70 négyzetméteres, két és félszobás lakása volt a Normafa közelében, egy lakópark második emeletén.
„Elsőre a paraméterek alapján azt mondanám,
legalább 110 millió forintot ér, de ha esetleg fel lett újítva, akkor 140 millió forintra is felmehet az ára”
– mondta Balogh László ingatlanszakértő.
A Balaton mellett is volt egy telke, amelyet bérbe adott gazdálkodásra. Ez az ingatlan akár 40 millió forintot is érhet.
„Nem ő lett volna, ha nem a pezsgés közelében keresett volna házat. Ugyan nem a sztárok szomszédjaként, de a közelükben lakott, alig negyed órai autókázásra a Universal Stúdiótól, ahol a legnagyobb hollywoodi produkciók egy részét forgatják” – fogalmazott a Blikknek egy informátor.
Egy amerikai ingatlan-adatbázis szerint
a Sherman Oaks városrészben található hasonló ház akár 1,9 millió dollárért, azaz 732 millió forintért is meghirdethető.
„Anikó budapesti otthona tele volt régiségekkel, szinte minden bútora különleges, értékes. A falán számos olyan festmény volt, amelyet még a nagymamájától örökölt, ezek szintén milliós vagyont képezhetnek, de számos egyedi kiadású könyve is volt, amelyekért szintén sokat adnának a gyűjtők” – mondta a lapnak egy ismerőse.
„Nem is beszélve arról, hogy szerette a dizájner ruhákat, a szekrénye tele volt értékes Chanel-ruhákkal és táskákkal, drága Cartier-órákkal” – tette hozzá.
A lap megjegyzi, hogy a hagyaték örököse feltehetően Návai Anikó transznemű lánya, Cadence. Az újságíró az elmúlt időszakban azzal került be a sajtóba, hogy egy összeollózott Scarlett Johansson-interjút adott el a Nők Lapjának, majd arról is lehetett olvasni hogy Návai Anikót etikai vétség miatt távolították el a Golden Globes szavazóbizottságából. Ezt a felvetést Golden Globes később cáfolta.
Az újságíró jó kapcsolatot ápolt Andy Vajna producerrel, korábbi filmügyi kormánybiztossal is, akiről a halála után könyvet is írt. Návai Anikó 76 éves korábban hunyt el.
Ajánlott videók




