BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyilkos spirálban Szlovénia

Egyre közelebb sodródik a csődhöz Szlovénia, melyet péntekre virradóra három fokozattal minősített le a Moody’s. Délnyugati szomszédunk bankjai miatt kerülhet bajba, ezek megmentése magával ránthatja az egész országot

Kilőttek a tízéves lejáratú szlovén államkötvények hozamai pénteken azt követően, hogy a Moody’s egyszerre három fokozattal, a befektetői szempontból alacsony kockázatot jelző A2-ről a közepes rizikót jelentő Baa2-re vitte le az ország adóskockázati besorolását. A hozamok a másodlagos piacokon 6,3 százalékról nyomban hét százalék fölé ugrottak, ami már a spanyol szintnek felel meg.

Az amerikai hitelminősítő egyrészt azzal indokolta döntését, hogy a szlovén bankoknak – a spanyol pénzintézetekhez hasonlóan – további jelentős feltőkésítésre lenne szükségük, ami újabb komoly terheket jelent a szlovén állam számára. A helyzet komolyságát jelzi, hogy – a Moody’s becslései szerint – az ország három legnagyobb bankja újabb, a GDP 2–8 százalékára rúgó tőkeinjekcióra tarthat igényt.
Az államnak már eddig is nagyon a zsebébe kellett nyúlnia az elsősorban a nem fizető hitelek miatt nehéz helyzetbe került bankrendszer megtámasztására: az ország vezető pénzintézete, a Nova Ljubljanka Banka tavaly például a GDP 0,7, idén júniusban pedig a bruttó hazai termék csaknem egy százalékának megfelelő támogatást kapott a kormánytól.

A bankok problémáinak áthárítása az államra gyilkos spirált indít el, hiszen ez rontja az ország adóskockázati megítélését, feljebb hajtja az állampapír-piaci hozamokat, azaz még drágábbá teszi az adósságrefinanszírozást, és így ellehetetlenítheti a költségvetési deficitcélok tartását. A piaci bizalom csökkenését jelzi az is, hogy a befektetői kereslet a közelmúltban a hosszú lejáratú államkötvényektől a rövid lejáratú kincstárjegyek irányába tolódott el.

Akarva-akaratlanul a lehúzó spirál részét képezik egyébként a hitelminősítő intézetek is, amelyek leminősítései nyomán a bankok még nehezebben kapnak hitelt az Európai Központi Banktól – erre figyelmeztetett korábban Marko Kranjec szlovén jegybankelnök is – , és így még inkább állami „apanázsra” szorulnak.

A helyzetet tovább súlyosbítják a tragikus növekedési kilátások: a már tavaly is 0,2 százalékkal zsugorodó szlovén GDP idén két százalékkal csökkenhet a Moody’s várakozásai szerint. Az önmagában amúgy fejlett szlovén gazdaság ugyanis a magyarhoz hasonlóan erősen exportfüggő – a kivitel több mint hetven százaléka megy az EU-ba –, és így igencsak megsínyli az eurózóna válságát.

Szakértők szerint jobb esetben csak a bankrendszer, rosszabb esetben az ország is uniós hitelcsomagra szorulhat, ha a negatív trendek fennmaradnak. A kormánynak egy hónapon belül meg kell tudni győznie a piacokat arról, hogy képes a költségvetés kézben tartására – mondta Joze P. Damijan szlovén közgazdász a helyi STA hírügynökségnek. Emellett szerinte egy gazdaságélénkítő intézkedéscsomag is szükséges ahhoz, hogy az ország ki tudjon törni az adósságspirálból.

Eladják a szlovén légitársaságot

A privatizációs program keretében értékesítené nemzeti légitársaságát a szlovén állam: az Adria Airways mintegy 75 százalékának eladására vonatkozó kiírás múlt héten jelent meg nemzetközi gazdasági napilapokban. Az érdeklődőknek szeptember 10-éig kell majd benyújtaniuk ajánlataikat a cégre, mely jelenleg mintegy háromnegyed részben az állam, negyed részben pedig négy nagy helyi bank – Nova Ljubljanska Banka, Hypo Alpe Adria, UniCredit, Abanka Vipa – tulajdonában van. Az Adria Airways az első negyedévben nyolcmillió eurós nettó veszteséget hozott össze, tavaly szeptemberben pedig 50 millió eurós tőkeinjekcióra volt szüksége a Reuters szerint. A magánosítási folyamat felgyorsítására egyébként már év elején ígértet tett a kormány, amely a tavalyi 6,4-ről 3,5 százalékra szorítaná le idén a GDP-arányos költségvetési hiányt.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.