Hirdetés

Új befektetői platform és kockázati tőkeprogramok a Venture Capital Summiton

A nemzetközi és hazai trendek részletes elemzése mellett új kockázati tőkeprogramokkal ismerkedhetnek meg a Venture Capital Summit nevű pénzügyi konferencia résztvevői. A pénzügyi szektor legkiválóbb szakemberei 2018. április 24-én találkoznak a tavasz egyetlen független, szakmai kockázati tőke csúcskonferenciáján.

A hazai és a nemzetközi kockázati tőkepiac számára is kiemelkedő volt a 2017-es év, a globálisan 155 milliárd dollár befektetett összeg évtizedes rekordot jelentett. Ráadásul a kilátások továbbra is kedvezőek, a nagy tanácsadók 23-27 százalék további növekedést jósolnak nemzetközi szinten a következő négy évre.

Magyarországon is kedvező a helyzet. A Jeremie program sikeresnek bizonyult, és évről-évre új pályázatokkal járul hozzá az innovátorok és befektetők sikereihez – a konferencián egyébként az aktuális Jeremie 2018 pályázaton induló és már kizárt szereplők is beszámolnak tapasztalataikról – most tehát valóban igaz a mondás, mely szerint több a pénz, mint a jó ötlet. A forrásbőséget jól jellemzi, hogy jelenleg is 186 milliárd forint tőke vár befektetésre; s bár 2018-ban is az állami kockázati tőke lesz a meghatározó, úgy tűnik hiába vizionáltak a pesszimisták egy a dotkom lufihoz hasonlóan válságot, a növekedés folytatódni fog.

A befektetések megvalósulása azon múlik, hogy a startupok, innovátorok megtalálják-e a növekedéshez szükséges kvalitású pénzügyi partnereket.

Jeff Lynch (seedrs.com, London) évek óta egy másodlagos crowfunding magántőke piac kialakításán dolgozik, amely lehetővé teszi a szereplőknek, hogy hatékonyabb, szervezettebb módon kereskedjenek a különböző kockázatú befektetéseikkel. Jeff Budapesten, a Venture Capital Summit konferencián mutatja be a másodlagos Crowdfunding platformokat és a Venture Capital 2.0-át, azaz az új európai magántőke piacának kialakulását és potenciálját.

A hazai piacon az utóbbi években számos pozitív hatás jelentkezett, az állam intenzív befektetői szerepvállalása mellett a bankszektor szereplői is rákapcsoltak; kockázati tőkelapokat hoztak létre és stratégiai kérdésként kezelték az innovatív ötletek felkarolását.

Erre jó példa, hogy az elmúlt években egy teljes körű szolgáltatást nyújtó befektetési bankká váló MKB Bank Magyarország kiépítésének egyik kiemelten kezelt állomása volt az MKB Inkubátor Program (MKB Fintechlab) elindítása. A Bank tovább kíván haladni a megkezdett úton, hamarosan több, új kockázati tőkealapot hoz létre. A Venture Capital Summiton Bánfi Zoltán (MKB Bank) beszél a széles vállalatfinanszírozási termékportfóió előnyeiről és a hozzáértő cégfinanszírozás jelentőségéről a cég indulásától egészen az érettebb vállalkozássá válásáig.

A magyar tőkepiac egyik legnagyobb szereplőjévé lépett elő a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., amely 2011 óta 12,8 milliárd állami forintot és mintegy 4,5 milliárd forint magánforrást fektetett be 89 kis- és középvállalkozásba. A munka eredményét igazolja az eddigi 25 darab sikeres exit, s az, hogy 2018-tól ráadásul a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Tőkealap, az Irinyi II. Kockázati Tőkealap és a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is a Zrt. kezelésébe tartozik, amely így összesen 63 milliárd forint felett rendelkezik. A tapasztalatokról és az új lehetőségekről Csuhaj V. Imre (Széchényi Tőkealap-kezelő Zrt.) osztja meg gondolatait a közönséggel.

Ahhoz, hogy valaki sikerrel építsen technológiai startupokat, majd befektetőként a nemzetközi kockázati tőke szektor érdemi résztvevőjévé váljon, képesnek kell lennie befektetéseit a határon túl is megvalósítani és befektetői körét is nemzetközivé bővíteni.

A konferencián Oszkó Péter (OXO csoport) mutatja be a hazai és régiós piacokon való terjeszkedéshez fűződő tapasztalatait, és azt, hogy a befektető miképpen tudja hatékonyan realizálni kapcsolatait és befektetéseit a határon túli régiós piacokon.

Azok számára, akik befektetői tippeket szeretnének hallani, kötelező darab lesz Albrecht Ottó (Cashline Zrt, Valor Zrt) beszélgetése Kádas Péter (Traction Tribe) moderátorral arról, hogy hogyan néz ki tulajdonosi szemmel a hazai kockázati tőke ökoszisztéma, illetve hogy mit tegyen az, aki most a kockázati tőkebefektetések vagy private equity világa felé kacsintgat.

A konferencián a venture capital és private equity szakma mellett a jelentősebb befektetői, alapkezelői, banki és pénzügyi intézmények felsővezetői és tanácsadói vesznek részt. Az eseményen részt vevők találkozhatnak és beszélgethetnek a szakma legjelesebb képviselőivel, s a kávészünetek és ebéd ideje alatt is bővíthetik szakmai ismereteiket és piaci kapcsolataikat.

Helyszín: Budapest Music Center, 1093 Budapest, IX. kerület Mátyás u. 8.

Időpont: 2018. április 24.

További információwww.vc.ap.hu

 

Venture Capital Summit
Kapcsolódó cikkek