Alig százezer forintnyi kár megtérítésére kötelezett a bíróság egy ékszertolvajt, aki csaknem kétmilliárd forintnyi gyémántot lopott el egy londoni ékszerboltból. A hat és fél éves börtönbüntetését töltő nő, Lulu Lakatos még 2016 márciusában lopott el 4,3 millió font (1,84 milliárd forint) értékben hét gyémántot úgy, hogy egy ügyes mutatvánnyal kavicsokra cserélte a drágaköveket.

Egy londoni bíróság pénteken kénytelen volt megállapítani, hogy a Franciaországban élő 60 éves román nőnek mindössze 293,57 eurója (105 ezer forint) van, amelyet franciaországi letartóztatásakor találtak nála. A magát drágakőszakértőnek kiadó nő Anna néven hét gyémántot, köztük egy 2,2 millió font értékű 20 karátos szív alakú és egy 1,1 millió fontot érő, körte alakú rózsaszín drágakövet „becsült fel” a London belvárosában található Boodles ékszerboltban állítólagos dúsgazdag orosz vevők megbízásából.

A gyémántok megvizsgálása után a drágaköveket egy lakattal lezárt erszénybe tették, majd a bank trezorjában helyezték biztonságba a vételár másnapi átutalásáig, ám amikor másnap kinyitották az erszényt, gyémántok helyett közönséges kavicsokat találtak benne. Mint később a bolt biztonsági kamerájának felvételeiből kiderült, a nő egy szemfényvesztéssel felérő mozdulattal valójában kicserélte a zacskókat. 
 

A boltból kilépve a tolvaj azonnal egy ismeretlen nőnek adta tovább a gyémántokat, és bűntársaival együtt kevesebb mint három óra alatt Franciaországba szökött Nagy-Britanniából. A fondorlatosan eltüntetett gyémántok sosem lettek meg. A gyémántokat ellopó nemzetközi bűnbanda két férfi tagját - Christophe Stankovicot és Mickael Jovanovicot - három év és nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték.