BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három héten belül már a harmadik vakcinaadomány indul útnak Délkelet-Ázsiába

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ezúttal 156 ezer adag AstraZeneca-oltóanyagot indítunk útnak.

Kevesebb mint három hét alatt a harmadik vakcinaadomány-szállítmányt indítjuk útnak Délkelet-Ázsiába. Thaiföld és Kambodzsa után most Vietnámba megy magyar segítség, ezúttal 156 ezer adag AstraZeneca-oltóanyag formájában – tette közzé csütörtökön reggel Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter megfogalmazása szerint: „a barátok a bajban sem felejtik el egymást, ezért hálával gondolunk a vietnámiak segítségére, amikor a világjárvány első hulláma során maszkokkal, arcvédő pajzsokkal és gyorstesztekkel segítették a magyar védekezést”.

„A partnerség jegyében mi előbb felszabadítottunk és értékesítettünk 400 ezer AstraZeneca-vakcinát a vietnámi kormánynak, majd további 100 ezer adag oltóanyagot adományoztunk az országnak”

 – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a mostani szállítmánnyal együtt Vietnámban már 656 ezer ember vehet fel Magyarországról szerzett oltást.

„Összességében 18 országban már közel 5 millió adag oltóanyaggal segítettük a védekezést, mindezt azért, hogy globálisan is csökkenjen az újabb variánsok kialakulásának veszélye” – húzta alá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.