Vásárlói roham várható idén az elektromos járművek piacán – mutat rá az EY nemzetközi felmérése. A kutatás eredményei alapján tízből négy potenciális vevő elektromos autót vásárolna az idén. A válaszadók háromnegyede főleg környezetvédelmi okokból választana ilyen típusú járművet, sőt, 53 százalékuk kötelességének érzi, hogy így is csökkentse a saját ökológiai lábnyomát.

A megkérdezettek kétharmada akár felárat is fizetne egy elektromos járműért.

A tanulmány alapján az e-mobilitás előretörését jelentősen hátráltatja a jelenleg még kiépítetlen infrastruktúra. Ez az egyik legfőbb (34 százalék) érve azoknak, akik még hagyományos meghajtású gépkocsi beszerzése mellett döntenek. A válaszadók meghatározó része (47 százalék) szerint nincs elég töltőállomás ahhoz, hogy valaki nyugodt szívvel elektromos alternatívára váltson. A már villanyautó-tulajdonosoknak is elsősorban a töltőpontok hiánya (84 százalék) és az alacsony töltési sebesség (78) jelenti a legnagyobb problémát.

Fotó: Kuklis István / Délmagyarország

Az igény az elektromos mobilitásra egyértelmű. A jelenleg elérhető adókedvezményeknek köszönhetően most úgy válhatnak úttörővé a hazai cégek a fenntartható megoldások alkalmazásában, hogy közben kézzelfogható költségmegtakarítást érnek el

– hangsúlyozta Vékási Tamás, az EY adótanácsadás üzletágának vezetője. Hozzátette, környezetbarát beruházásokhoz Magyarországon számos kedvező adózási lehetőség érhető el, amit érdemes a területet jól ismerő adótanácsadóval egyeztetni. Ebbe a kategóriába tartozik az is, ha egy vállalat töltőállomások, elektromos közlekedési eszközök használatát biztosítaná a munkavállalói részére.

A kutatásban megkérdezett vásárlók többségének fontos, hogy járműve mindig kéznél legyen (56 százalék), és úgy vélik, a saját gépkocsi nyújtja a legnagyobb biztonságot és kényelmet (52) számukra. A tanulmány szerint amíg a magáncélú utazás aránya várhatóan visszatér a járvány előtti szintre, addig az autóval történő munkába járás gyakorisága a jövőben 14 százalékkal csökken, ami a home office elterjedésével magyarázható. Az elektromos kerékpárok iránt is nagy a kereslet, amelyeket ismét állami támogatással lehet vásárolni.