BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lakáspiaci áfahajrá fokozta a fizetési kedvet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megugrott a lakásvásárlók fizetési kedve a kedvezményes áfa megszűnésének közeledtével.

Megtöbbszöröződött az érdeklődők és a szerződéskötők száma azoknál a lakásépítő cégeknél, amelyek kedvezményes áfára már nem jogosító dátummal, vagyis 2018. november elseje után szerzett jogerős építési engedéllyel épülő lakást hirdetnek, last minute áron. A most vevőre váró lakások egy része ugyanis január elseje után csak 27 százalékos áfával adható el, a többi továbbra is 5 százalékossal attól függően, hogy mikori a projekt építési engedélye.

A lakásvásárlók fele-kétharmada fizeti ki a napokban a vételár 40-80 százalékát – ez jóval nagyobb arány, mint a jellemző 10-30 százalék.

A Metrodom Zrt.-nél december 18-ig, a Biggeorge Propertynél december 19-ig köthető szerződés 5 százalékos áfával – tudta meg a Világgazdaság, azaz e hét szerdáig, illetve legkésőbb csütörtökig. Viszont – mint a Metrodom Zrt. kereskedelmi vezetője, Kricsfalussy Tamás elmondta – a december 31-ig beérkező vételárrészleteket 5 százalékos áfával számolják el. A folyamatosan több száz lakást építő Metrodom Zrt.-nél a 600 eladó lakás közül egyetlen projekt, a Metrodom Őrmező 135 lakását érinti az áfaemelés. Ezek még nagyjából 20 százalékos készültségűek, a szerkezetépítésnél tartanak. A vevők többsége azonban jóval többet fizet ki annál, mint amennyit a készültségi fok indokolna. Ketten-hárman még az idén rendezi akarják a teljes vételár 80-100 százalékát, a kétharmaduk az 50-80 százalékát, a többiek csak a 10-20 százalékát.

Fotó: Biggeorge Property

Az óbudai Duna-parton, a Biggeorge Pro­perty fejlesztésében épülő Waterfront City 1. és 2. ütemében a 438 lakásból 5 százalékos áfával még 200 lakás elérhető az idén. Az itt vásárlók közel fele él az előteljesítés lehetőségével a jelentős megtakarítás érdekében. Demetrovits Petra, a társaság értékesítési igazgatója azt közölte, hogy rendkívül nagy az érdeklődés az unikális helyen lévő projekt iránt, május óta már eladták az épülő lakások több mint felét. A társaság last mi­nute akciót is hirdetett, amelyben akár 15 százalék kedvezmény is elérhető, emellett gépesített konyhabútort kínál az idén vásárlóknak, ami jelentősen megnövelte az érdeklődést az év utolsó időszakában.

A Világgazdaság számos további, nagy lakásépítő céget is megkeresett azzal, hogy náluk meddig köthető szerződés kedvezményes áfával, továbbá mennyien, milyen arányú vételárrész befizetésével élnek a lehetőséggel, de különböző okokból – például a kérdés „intim” jellege miatt – nem válaszoltak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.