Októberben is elmaradt az albérleti díjak drágulása, az országosan mért 0,1 százalékos, és a Budapesten látható 0,5 százalékos emelkedés már lényegében stagnálásnak felel meg – derül ki a KSH–ingatlan.com friss lakbérindexéből.

 

Éves szinten 20 százalék felett – országosan 22 százalékkal, a fővárosban 23 százalékkal – drágultak a lakbérek októberre, reálértében viszont a két és fél évvel ezelőtti csúcsértékekhez képest országosan 10 százalék, Budapesten pedig 12 százalékos a csökkenés. 

 A friss adatokból az látszik, hogy 

havi összevetésben már második hónapja lényegében szinten vannak az bérleti díjak, tehát az augusztus előtt látott tempós drágulás megszakadt. 

A lakbéreknél látható jelenség összhangban van az eladó lakások terén tapasztalt trendekkel. Idén őszig ugyanis rendkívüli tempóban dolgozták le a bérleti díjak a koronavírus-járvány okozta csökkenést. Azóta viszont megtorpantak az albérletárak, és jelentősebb változás ezen a téren a következő hónapokban sem várható

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Mindeközben októberről november közepére 1 százalékkal nőtt a lakóingatlan-hirdetések száma, így már összesen több mint 12 ezer kiadó lakóingatlan közül válogathattak a bérlők, ez 1 százalékkal haladja meg októberi szintet. az ingatlan.com összegzése szerint. A KSH–ingatlan.com lakbérindex októberi statisztikáiból látható változás már a novemberi piaci adatokból is visszaköszön, eszerint az átlagos bérleti díjak szeptemberi és októberi stagnálása novemberben is folytatódik a budapesti kerületekben, valamint a megyeszékhelyeken is.

Flatmates are moving into a students dorm, Photo of flatmates are moving into a students dorm, költözés, albérlet, árak, ksh,
Fotó: Getty Images

Budapesten továbbra is 200 ezer forint az átlagos bérleti díj a novemberi kínálat szerint.

A legnépszerűbb kerületek közé tartozó XI. és XIII. kerületben 210 és 195 ezer forint a jellemző lakbér, a legolcsóbb városrész a XXI. kerület, ahol 140 ezer forint.

A megyeszékhelyek listáját a Debrecen, Győr és Veszprém alkotta trió vezeti 150 ezres bérleti díjjal, utánuk jön Székesfehérvár és Tatabánya 140-140 ezer, valamint Szombathely 135 ezer forintos összeggel. 

A megyeszékhelyeken az átlag 120 ezer forint. Békéscsaba 90 ezer forintos átlagos lakbérrel a legolcsóbb. A legolcsóbb megyeszékhelyek közé tartozik Békéscsaba mellett Salgótarján és Miskolc is a lakbérekről szóló közlemény szerint.