Öt trend határozza meg a lakáspiacot 2023-ban
Ahogyan a Világgazdaság január elsején megírta, hogy mi várható idén a lakáspiacon, az Ingatlan.com is elkészítette saját előrejelzését. A portál szerint öt trend határozhatja meg a piacot 2023-ban, ami az inflációval, rezsiszámlákkal, lakástámogatásokkal, építési kedvvel és a piaci túlkínálattal van összefüggésben.

Az Ingatlan.com szerint az első, hogy a a hitelkamatok továbbra is magas szinten maradnak, csak akkor indulhatnak csökkenésnek, ha az infláció is mérséklődni kezd. Ez pedig a keresletre is hatással lesz. A második előrejelzés, hogy az európai energiaárrobbanás csak mérsékelten gyűrűzik be a rezsiszámlákba, ez elsősorban annak köszönhető, hogy májusig marad az átlagfogyasztás felett is az őszi gáz- és áramtarifa.
Ha kezelhető szinten maradnak a gázszámlák, akkor 2023-ban nem lesz olyan lakáseladási hullám a rezsikényszer hatása alatt, mint amire korábban számítani lehetett.
Szintén növeli a vevők mozgásterét az is, hogy maradnak az állami támogatások, azaz a babaváró és a falusi CSOK is 2024 végéig lesz igényelhető, ahogyan a lakásépítésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítés lehetősége is fennmarad. A portál szerint hiába a válság réme, a nagyobb vállalkozások nem állnak majd le az építkezésekkel, inkább előremenekülnek, s várhatóan bőven lesz a kínálatban új építésű lakás, amely a használt ingatlanok árának is támaszt adhat.
Az Ingatlan.com szerint idén legfeljebb 100-120 ezer adásvételre kerülhet sor, ami 20 százalékkal maradhat el a tavalyi szinttől. Kulcskérdés lesz, hogy az eladók el tudják-e érni a vevőket, ehhez megfelelően rugalmas és reális árazási stratégia kell.
Az elmúlt éveket jellemző két számjegyű drágulással szemben 2023-ban jóval lassabban, átlagosan 4-5 százalékkal növekedhetnek az árak.


