Mit várt 2022-től? Ebből mi teljesült?

20200421 Szeged Lakásépítés: utolsó békeév.Képen: Épülő társasházi lakások a Petőfi Sándor sugárúton
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország 


Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke:

Azt vártuk, hogy sikeres év lesz, jövedelmező, bőséges építési munkával. Sokat kellett érte dolgozni, de végül összejött. Várhatóan 6500 milliárd forintot is elérheti folyó áron az ágazat teljesítménye, még elfogadható, 10-12 százalék közötti átlagos árbevétel-arányos jövedelmezőség mellett. Nem teljesült viszont az, hogy nyugodtan tekintsünk a következő évre, mert a rendelésállomány az építőiparban folyamatosan csökken.

Kiss Gábor, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület alelnöke, a Metrodom Építő Kft. ügyvezetője:

A Covid lecsengése után emelkedő, kiegyensúlyozott évet vártunk, de teljesen másként alakult elsősorban az elszabadult miatt. Az új építésű lakások piaca nagyon jól teljesített az első fél évben, de a magas kamatok kiszárították a vevői hitelezést a másodikban. Ennek hatására lassult a piac, a kereslet csökkent, ezért az új kínálat is jelentősen visszaesett. 

Sápi Zoltán, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont elemzési vezetője:

Nagy reményeket fűztünk a rozsdaövezeti projektek elindulásához, sajnos eddig mindössze hat fejlesztés kapott akcióterületi státuszt, pedig jóval több pályázott rá. A fejlesztések súlypontja még nem helyeződött át a rehabilitálandó városrészekre. Vártam, hogy 2022-ben megjelennek célzottan energetikai felújításra irányuló lakossági pályázatok. Az év második felében mégis egyre több helyen szigeteltek, cseréltek ablakot, korszerűsítettek fűtési rendszert, ami örvendetes ugyan, de még messze van a kívánt szint elérésétől.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője:

2022 még durvább hullámvasutazást okozott a lakáspiacon, mint amit a koronavírus-járvány idején tapasztaltunk. A háború következtében még jobban emelkedtek a lakáshitelek kamatjai, és év végére a 2021-es 3-4 százalékos piaci szintről a 9-10 százalékot közelítik a legjobb ajánlatok is. Érdekesség viszont, hogy 

mindez mégsem fagyasztotta be a lakáspiacot, mert az infláció elől sokan menekültek oda értéktartó befektetési formát keresve.

A második fél év a lakáspiacon az energiáról szólt, az energiahatékonyság szinte minden piacra kerülő ingatlan szempontjából vízválasztóvá vált.

Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke, a Lambda System Kft. ügyvezető igazgatója:

Körülbelül olyan növekedési pályára lehetett előre számítani, mint amilyen a háború és a felerősödő inflációs környezet nélkül kialakult volna, az egyes lejáró lakhatási intézkedések meghosszabbítása, változatlan tervek szerinti állami és intézményi beruházások révén. Ehhez képest az összkép jelentősen módosult és fokozatos lassulást okozott az építésgazdaságban azzal, hogy drasztikusan megnőttek az építőipari beruházások költségei. 

Az inflációs hatások lényegében minden költségtételnél megjelentek, legyen szó termékek összetevőiről, szállítmányozásról vagy munkabérekről.

Noah Steinberg, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója:

Biztos voltam benne, hogy eseménydús évnek nézünk elébe, már az év eleje is mozgalmasan indult. Pár mérföldkövet említve csak: megvásároltuk az Airport City Logisztikai Parkot, folytatódott a Liberty iroda-hotel vegyes funkciós fejlesztésünk, illetve tovább haladt a városligeti Liget Center és Liget Auditórium fejlesztése is. A Living márkanév alatt is több projekt indításán és befejezésén vagyunk túl, például a Park West 1 és a Kassák Passage fejlesztéseinket is sikeresen adtuk át. Az intenzitás az év egészében változatlan volt, tovább folytathattuk növekedésünket itthon és az Echo eredményeinek köszönhetően Lengyelországban egyaránt. Az évet pedig egy igazán nagy jelentőségű eseménnyel zártuk: belépünk a németországi piacra is.

Airport City Logisztikai Park
Fotó: Wing

Mi volt az év legkellemesebb meglepetése?

Balogh László, Ingatlan.com:

Az, hogy a hazai lakáspiac különösebb sokkhatás nélkül vészelte át az elmúlt évet, de 

a legkellemesebb meglepetést az év vége tartogatta, amikor kiderült, hogy fogyasztási mennyiségtől függetlenül maradnak a rezsicsökkentett árak a gázszámlában.

Ez biztos, hogy sok családot ment meg majd attól, hogy kényszer alatt, áron alul kelljen megszabadulnia az ingatlanjától.
Kiss Gábor, IFK, Metrodom:

Egyértelműen az új építésű lakások 5 százalékos áfájának a meghosszabbítása. Az elmúlt évek igazolták, hogy a kedvezményes áfára szükség van, mert ez alapozza meg a piaci kínálatot. 

Az eddig gyakran változó áfamérték hektikus lakáspiacot eredményezett, de az idei döntés végre hosszú távú elköteleződést jelent. 

E szerint aki 2024 év végéig építési engedélyt szerez, az továbbra is 5 százalékos áfatartalommal árulhatja az új építésű lakásokat 2028 év végéig. 

Koji László, ÉVOSZ:

Az év legkellemesebb meglepetése ágazati szinten, hogy továbbra is húzóágazat tudott maradni az építőipar, és nagyobb az összhang az építésgazdasági értéklánc szereplői között a teljesítések érdekében.

Noah Steinberg, Wing:

Bár eddig is meghatározó jelenléttel bírt a Wing a kelet-közép-európai ingatlanpiacon, az év meghatározó eseménye volt, amikor megállapodást kötöttünk arról, hogy többségi tulajdont vásárolunk Németország egyik legelismertebb lakó- és kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó ingatlanfejlesztő cégében, a Bauwertben. A Bauwert-részesedéssel immár a németeknél is jelentős szereplővé lépünk elő, ami szervesen illeszkedik ambiciózus nemzetközi terjeszkedési terveinkhez. 

Sápi Zoltán, Eltinga:

Az energetikai célú beruházások előtérbe kerülését mondanám, sajnálatos, hogy ezt a rezsiárak emelkedése motiválta, és nem egy szuper kedvezményes lakossági pályázat.

Wiesinger Raimund, ÉKE, Lambda System:
A háború kitörése miatt kezdetben megvolt az esélye, hogy hosszabb és erősebb zavarok keletkeznek ellátási oldalról, és a beruházásoknál is komoly megtorpanások lesznek. Ez utóbbira lényegében nem került sor, bár lassulásra igen. Az importellátási csatornák beszűkülése vagy megszűnése viszonylag rövid idő alatt más, jellemzően importforrásokból drágábban és lassabban, de kiváltható volt például az acél- és hőszigetelési termékek körében. A cementpiaci kínálat szűke azonban velünk maradt.

20220412 - Dráguló építőanyagok illusztráció (építőipar) - Eger - Berán Dániel, BD /
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

Mi volt a legkellemetlenebb meglepetés?

Minden megkérdezett a szomszédunkban kirobbant háborút nevezte meg, konkrétabban annak következményeit az ellátási láncra, a makro- és mikrogazdasági folyamatokra, a beruházásokra, a pénz és tőkepiacokra. 

A legöregebb autó és a legértékesebb ingatlan: itt vannak a 2022-es biztosítási legek

A legmagasabb 2022-es cascodíj például 1,9 millió forint volt.

 

Mit vár 2023-tól?

Kiss Gábor, IFK, Metrodom:

A 2023-as év első felében el fogjuk érni az infláció maximumát, utána jó részben a bázishatás miatt is csökkenő inflációs trend fog kialakulni. 

Ez hoz majd egy fordulatot, és a többi gazdasági paraméter javulásával együtt már látni fogjuk egy új emelkedő trend első jeleit 2023 szeptemberétől.

Noah Steinberg, Wing:

Az elmúlt években gyakorlatilag az minden szegmensében indultak, illetve készültek el jelentős projektjeink. A cégcsoport 1999-es fennállása óta a közép-európai ingatlanpiac egyik meghatározó ingatlanfejlesztőjévé és -befektetőjévé nőtte ki magát. A fő célunk változatlan, tovább erősíteni cégcsoportunk pozícióját, illetve haladni a nemzetközi terjeszkedési stratégiánkban, hogy vezető európai ingatlanfejlesztő vállalattá válhassunk.

Sápi Zoltán, Eltinga: 

Az újlakás-piac további visszaesését várom csökkenő értékesítési számokkal és a kínálat szűkülésével. A kisebb fejlesztők eltűnhetnek a piacról, viszont a nagyobbak továbbra is talpon fognak maradni, és folytatják megkezdett projektjeiket. 

Még nehezebb lesz új építésű lakást vásárolni, nominális árcsökkenésre nem számítunk ilyen magas infláció mellett,

ugyanakkor a vevők számára kedvezőtlenebb fizetési ütemezések is teret nyerhetnek, hogy a beruházók csökkenteni tudják kockázataikat. Életet lehelne a piacba, ha a zöldhitelhez hasonló, kamattámogatott újra elérhetővé válna, de jelen gazdasági körülmények között a visszavezetésre egyelőre kevés az esély. Szükséges lenne folytatni az otthonfelújítási támogatást, vagy új, energetikai felújítást célzó lakossági pályázatot indítani.

20220211 ZalakomárFolyamatban a zalakomári óvoda nyílászáróinak cseréje.
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hirlap

Balogh László, Ingatlan.com:

Kavarognak bennem az optimista és pesszimista forgatókönyvek a napi és heti történések hatására. Az biztos, hogy a változások sorozata velünk marad jövőre is, és erre fel kell készülnie mindenkinek. 2023-ban talán enyhülhetnek a háború okozta geopolitikai feszültségek, a gazdasági kihívások viszont nem hiszem, hogy nyugvópontra jutnak jövőre. 

A lakáspiacon az új év a vevőket hozhatja helyzetbe, amit már biztos sokan vártak, de kevesen örülnek neki őszintén, noha mindez sokat tesz majd hozzá a lakások megfizethetőségéhez.


Wiesinger Raimund, ÉKE, Lambda System:

Bízunk benne, hogy 2023-ban a most ismert és jövőbeli ipari beruházások által generált gyár- és telephelyépítési kezdeményezések segítenek majd ellensúlyozni a közösségi megrendelések halasztásából eredő piaci átrendeződést, megerősítve ezzel az építésgazdaságban elfoglalt helyüket. Az népszerűsége megmutatta a meglévő erőteljes lakossági felújítási hajlandóságot, előremutató lenne ezek ösztönzése, amire az ÉKE részéről javaslatot adtunk be a szaktárcának. 

A kedvezményes 5-6 százalék körüli, kamattámogatott finanszírozás megerősítése mellett a célzott gazdaságfehérítő eszközként segíthetné az energetikai célú lakásfelújítások kiszélesítését. 

Ezek a lépések fontosak az ágazat 15-20 százalékos visszaesésének elkerüléséhez.

Koji László, ÉVOSZ:

Azt várom, hogy üzletileg kezelhetetlen nagyságrendben ne zsugorodjon a fizetőképes kereslet, és azt, hogy összehasonlítható árakon 15 százaléktól nagyobb mértékben ne csökkenjen az ágazat rendelésállománya 2022-höz viszonyítva.
 

Legeket és rekordokat hozott 2022 a budapesti ingatlanpiacra

Öt kerületben már a használt lakások négyzetméterára is meghaladja az egymillió forintot.