BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújult Gödöllő egyik ékköve, az évszázados neobarokk egyetemi épület

Megújult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusának nyugati szárnya: befejeződött a szemináriumi épületrész, valamint az 1920-as években épült, neobarokk stílusú főépület felújítása.

Mintegy 50 milliárd forint értékben történtek beruházások az elmúlt években, és jelenleg is folyamatban vannak a campuson. A tervek szerint 2030-ig további 60 milliárd forintot fognak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és ezzel a magyar agrár-felsőoktatás fejlesztésére fordítani – számolt be az Origo.

MATE
Mintegy 50 milliárd forint értékben történtek beruházások az elmúlt években a MATE épületein / Fotó: MATE

A MATE Gödöllő egyik ékessége

A beruházás első ütemében a szemináriumi épület teljes külső felújítása mellett megújult a főépület nyugati szárnyának tető- és homlokzati szerkezete. 

A rekonstrukció során eddig mintegy 2300 négyzetméternyi tetőfelület újult meg, amihez közel 200 köbméter faanyagot használtak fel a kivitelezők.

Emellett több mint 10 ezer négyzetméter homlokzati felület korszerűsítése valósult meg, jelentősen javítva az épületegyüttes esztétikai megjelenését és az állapotmegóvást. A tervek szerint hamarosan megvalósul a tetőszerkezet további részeinek felújítása, valamint a homlokzat teljes körű helyreállítása, biztosítva az épületegyüttes egységes és méltó megjelenését.

A MATE a műemléki felújítások mellett kiemelt figyelmet fordít a campus zöldfelületeinek és közösségi tereinek fejlesztésére is. Ennek részeként az elmúlt évben 

  • megújult az aula előtti tér és a szökőkút, 
  • valamint befejezéséhez közeledik az aula és a szeminárium közötti parkosított terület kialakítása. 

A belső sétányhálózat és a pihenőpadok lehetőséget biztosítanak a hallgatók és látogatók számára a kényelmes közlekedésre és kikapcsolódásra, miközben a zöldfelületek rekreációs funkciója is teljes mértékben érvényesül.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.