BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javult a magyar fogyasztói tudatosság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Javult a magyar fogyasztói tudatosság, ugyanis az év első három hónapjában a fogyasztók 15 százaléka élt panasszal valamilyen termék vagy szolgáltatás miatt, szemben a 2016 utolsó negyedévében mért 14 százalékkal – derül ki a CP Contact fogyasztóvédelmi tájékozottságot és attitűdöt felmérő kutatásából.

A CP Contact által az MTI-nek pénteken eljutatott közlemény szerint a cég a Nielsen piackutatóval közösen készített, havonta ismételt, országos reprezentatív mintán végrehajtott kutatása, amely 800 ember megkérdezésén alapul, kiterjed a fogyasztói tudatosságra és a kereskedőkkel szembeni bizalom változásaira is. Ezekből a felmérésekből áll össze a Fogyasztóvédelmi Index, ami a vásárlók fogyasztóvédelmi attitűdjeinek negyedéves változásairól ad tájékoztatást. Az index eredményeit most közölték először.

 

Kiemelték: az első három hónapban mért emelkedés oka, hogy a felmérések szerint a fogyasztók az adventi időben vásárolt termékeket február-március környékén viszik vissza különböző hibák, problémák miatt. A havonta végzett felmérésekből példaként említették a márciusit, amikor a vásárlók 19 százaléka tett panaszt valamilyen termékekre, míg januárban ez az arány csupán 12 százalék volt. A termékreklamációk között ebben az időszakban is az élelmiszerek álltak az első helyen, valamint a ruházati cikkekkel, ezen belül is főként a cipőkkel kapcsolatos problémákat emelték ki a vásárlók.

A fogyasztói bizalom alakulásáról kifejtették: a bizalmatlan vásárlók aránya 2017 első negyedévében 51,7 százalék volt, ami mérsékelt növekedést jelent az előző negyedévi 51 százalékhoz képest. A bizalmatlanság és a reklamációk száma azért nőtt meg egy időben, mert ilyenkor magasabb az elutasított kifogások száma is, ami azonnal erősíti az üzletek iránti ellenszenvet. Mindezt azzal magyarázták, hogy a válaszadók jelentős része félrevezetésnek értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt.

A Consumer Protection Contact 2007 nyarán alakult magyar tulajdonú vállalkozás, innovatív fogyasztóvédelmi szolgáltatásokat kínál. A társaság kiemelt célja a kereskedelmi kultúra fejlesztése, a bizalmon alapuló kapcsolatok kialakítása a fogyasztóvédelem témakörében érintett három fő szereplő: a fogyasztó, a szolgáltató és a hatóságok között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.