Az e-kereskedelmi szektor az elmúlt két év egyik legdinamikusabban növekvő ágazata, csak tavaly 30 százalékos bővülés volt tapasztalható Magyarországon. A hazai piac mára eljutott abba a fázisba, amikor a vásárlók egyre kevésbé árérzékenyek, inkább a minőséget részesítik előnyben. A kereskedők csak akkor lehetnek sikeresek, ha folyamatosan fejlesztenek a versenyképesség érdekében, és az árak alacsonyan tartása helyett a szolgáltatás minőségén javítanak. A kihívásokra és a lehetséges megoldásokra Zabari István, a Lumenet alapító-tulajdonosa, egyben az Ecommerce Hungary alelnöke, valamint Perényi András, a Webshippy kiszervezett logisztikai cég ügyvezetője hívta fel a figyelmet.

A pandémia idején a kereskedelmi szektor hatalmas változáson ment keresztül, gombamód kezdtek szaporodni a webshopok, sok kereskedőnek egyik napról a másikra kellett átállnia az online térben való értékesítésre ahhoz, hogy talpon tudjon maradni. Sokan azonban nem vették figyelembe, hogy milyen extra szolgáltatásokat kíván meg az e-kereskedelem, ha sikeresen akarnak teljesíteni. „Az online értékesítésben például felmerül a csomagolóasztalok, az ügyfélszolgálat, a futárcégek vagy adott esetben saját futárok szükségessége, illetve további magas költségű technikai fejlesztéseket kell megvalósítani. Ha ezek a területek nincsenek megfelelően kezelve, a vásárlók nem fognak minőségi szolgáltatást kapni, és elpártolnak az adott üzlettől” – hangsúlyozta Zabari István.

Ezen a ponton érdemes elgondolkozni, hogy a megfelelő beruházással és fejlesztésekkel képes-e a cég a megfelelő minőségben és kellő gyorsasággal teljesíteni a rendeléseket, kezelni az ügyfeleket, vagy érdemes olyan partnert találni, amely ezekre a területekre specializálódott. Mindezeket számításba véve döntött úgy a világítástechnikai webáruház, hogy együttműködésre lép a Webshippy robotizált fulfillment center szolgáltatóval. A stratégiai megállapodás keretében a jövőben a Webshippy látja el a cég teljes logisztikai tevékenységét Magyarországon és Szlovákiában, a Lumenet pedig évtizedes törékenyáru-kezelési és marketplace-tapasztalatával segíti partnere töretlen fejlődését.

„Az együttműködésünk egyik legnagyobb előnye, hogy elkerülhetjük a termékek kiszállításának csúszását. Például az októbertől decemberig tartó időszakban rendszeresen kihívást okozott, hogy a rendeléseket időben fel tudjuk dolgozni, becsomagolni és kiszállítani. Emellett a közös projekt, illetve az online másik különlegessége, hogy lehetőségünk van bizonyos termékek forgási sebességének a felgyorsítására” – mutatott rá a világítástechnikai cég ügyvezetője. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hagyományos üzletekben időnként eladhatatlannak tűnő termékekre is meg lehet találni az online térben a vásárlókat.

A Lumenet évente majd 100 ezer rendelést teljesít, egy csomagban átlagosan hat darab termék van. A vásárlóknak nem okoz hátrányt, hogy mostantól a személyes vásárlás helyett csak online rendelhetnek, hiszen a Webshippyvel való együttműködés révén lehetőség nyílik még aznapi kiszállítással hozzájutni a kívánt termékekhez. „A közös munkával előáll az ideális állapot, amikor mindenki azt teheti, amihez a legjobban ért. Mi az értékesítéssel és a szakmai tanácsadással foglalkozhatunk, míg a Webshippy a logisztika és a kiszállítás legmagasabb minőségű kivitelezésével” – fűzte hozzá Zabari István.

Már nem csupán a szállítás díja a meghatározó a választásnál, hanem az is, hogy az minél gyorsabban és gördülékenyebben történjen. 
Fotó: Sulyok László

 

Az e-kereskedelem piaca folyamatos növekedésben van, a tavalyi plusz 30 százalék után az idén további dinamikus bővülést látunk

– vetítette előre Perényi András, a Webshippy ügyvezetője. Meglátása szerint a hazai vásárlókról elmondható, hogy már nem az a lényeges, hogy valamit minél olcsóbban tudjanak megvásárolni, sokkal inkább az adott termék minősége, mindez pedig a szolgáltatásokra is igaz. Már nem csupán a szállítás díja a meghatározó a választásnál, hanem az is, hogy az minél gyorsabban és gördülékenyebben történjen. A partnereinknek és a vásárlóknak is kényelmesebb és előnyösebb, hogy adott esetben már a rendelés napján ki tudjuk szállítani a csomagokat” – jelentette ki a cégvezető. Hozzátette: fulfillment centereikben olyan robotizált rendszerekkel valósítják meg a rendelések összekészítését, mint amilyeneket az Alibaba vagy az Amazon is használ, ezzel növelve az általuk képviselt webáruházak versenyképességét.

Tavaly Magyarország e-kereskedelmi piacának forgalma bővült a legnagyobb mértékben Észtország után Európában. A növekedés mintegy 29 százalékot tett ki, és ezzel a hazai piac meghaladta az 1200 milliárd forintos szintet – ez a Future Trade Budapest konferencián hangzott el. Jesse Weltevreden amszterdami e-commerce-kutató európai kitekintése szerint a hazai online vásárlók penetrációja 74 százalék körül van, ezzel az öreg kontinens középmezőnyébe tartozunk, olyan piacokat megelőzve, mint Lengyelország, Horvátország, Spanyolország, Görögország vagy éppen a szomszédos Ausztria.

Lakosságarányosan Hollandiában, Dániában, Norvégiában és Svédországban vásárolnak a legtöbben online. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a pandémia alatt tapasztalható jelentős e-kereskedelmi forgalombővülés nem állt meg tavaly sem, amikor 450-ről 520 milliárd euróra nőtt a piac, az idén pedig plusz 52 milliárd várható. Tavaly folytatódott a könyv, a digitális játékok, a film és a szórakozás kategóriájának növekedése, de ugyancsak jelentős sikereket ért el az otthonnal és kerttel kapcsolatos termékek piaca, miközben a korábban kevésbé jelentős ruházati és cipőkereskedelem felzárkózott az éllovasok mellé. A globális e-kereskedelem forgalmának 67 százaléka ma a top 100-as nemzetközi e-piactéren zajlik, olyan oldalakon, mint például az Aliexpress, a Wish, az eBay vagy az Amazon.