Háromból egy a befutó
A Fidesz vezetői nagy valószínűséggel Rapcsák Andrást, a párt frakciójának tagját, az MKDSZ egyik irányítóját kívánják támogatni a december 3-i hódmezővásárhelyi időközi önkormányzati választásokon. A helyzet érdekességeként nem zárható ki, hogy Rapcsák Andrásnak a megméretésen csupán egyetlen ellenfele lesz, aki azonban koalíciós oldalról érkezik, a kisgazdapárti Mucsi Imre személyében. A választásokat az teszi szükségessé, hogy a városi közgyűlés két héttel ezelőtt feloszlatta önmagát.
A Fideszen belüli hódmezővásárhelyi zűrzavarban az expolgármester a központi szereplő. Az eddig működött alapszervezetet ugyanis az ov szeptember 30-án a párt érdekeivel ellentétes működésre hivatkozva oszlatta fel. Ez valójában azért történt, mert az időközi választásokon a szervezet nem kívánt Rapcsák András mellé állni. Elképzelhető, hogy a Marton Péter vezette szervezet bíróság előtt támadja meg az ov döntését, de szakértők szerint kevés esély van a hivatkozott eljárási hibák bizonyítására.
Az ov múlt szombati határozata után alig egy nappal új helyi alapszervezet jelentette be megalakulását. Vinnai István elnök tegnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: készek támogatni Rapcsák Andrást, de csak feltételekkel. Így akkor, ha aláveti magát a főügyészi és a vele szembeni bírói eljárásnak, valamint visszavonja a Csongrád megyei bíróságok és bírók ellen beadott elfogultsági indítványait. A Vinnai István-féle szervezet ellenkező esetben a Fidesz koalíciós partnerének jelöltje mellé áll.
A Világgazdaságnak ugyanakkor megerősítették a Magyar Hírlap információját, amely szerint egy harmadik alapszervezet is alakulhat. Egyesek úgy látják, valójában ez lenne Rapcsák András feltétel nélküli támogatója.
A Fidesz alapszabályának rendelkezései értelmében a párt megyei választmánya döntheti el, hogy több megalakulni kívánó alapszervezet közül melyik tekintendő legitimnek -- nyilatkozta lapunknak Farkas Sándor Csongrád megyei elnök. A politikus hozzátette: várhatóan a jövő hét elejére hívja össze a megyei választmány soron következő ülését.


