A minőségi sport közvetlen támogatására az ISM 2001-ben 750 millió forintot biztosít, amelynek odaítéléséről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) dönt -- nyilatkozta lapunknak Dénes Ferenc. Az ISM helyettes államtitkára elmondta: ez az összeg megegyezik a 2000-es, olimpiai évi élsport-finanszírozással. A további majd 750 millió forint sorsáról a január 1-jétől hatályos sporttörvény értelmében három új szervezet, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport-szövetség és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége dönt.
Az Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezésére létrehozott, köztestületként működő sportszövetségek képviselik tagjaik érdekeit az állam, az önkormányzatok, a MOB és a sportközalapítványok felé. A Nemzeti Sportszövetség rendelkezésére az állam 2001-ben 450 millió forintot bocsát -- mondta Dénes Ferenc. A 15 fős apparátussal működő szervezet közgyűlése dönt majd arról, hogy a jelenleg a Magyar Sportszövetséghez tartozó közel kilencven sportági szakszövetségből melyek kerülnek -- várhatóan mintegy hetvenöt közülük -- a Nemzeti Sportszövetség kötelékébe. A Magyar Sportszövetség megszűnik.
A Nemzeti Szabadidősport-szövetség feladata gondoskodni a szabadidősportra szánt állami támogatások felosztásáról, valamint koordinálni a gyermek- és a szabadidősportot. A szövetség munkájához szükséges egyszeri alapítási támogatás összegéről az államtitkár egyelőre nem nyilatkozott. A törvény értelmében viszont az már tudható: a Nemzeti Szabadidősport-szövetség büdzséjét gazdagítja a bukmékeri rendszerű fogadások -- lóverseny, tippmix -- játékadójának 15 százaléka, amely az idén százmillió forintra rúghat.
A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége az érintettek sportszervezeteinek szakmai, finanszírozási feladatát látja el, amihez a fent említett sportszövetségektől kap anyagi támogatást. Az összegről jelenleg is tárgyalnak -- tudatta Dénes Ferenc.
A sportági szakszövetségeknek a törvény szerint 90 napon belül kell köztestületből társadalmi szervezetté alakulniuk, míg a sportszövetségek teljes intézményrendszere várhatóan csak júniusra alakul ki. A sporttörvény az új sportszövetségekkel kapcsolatban előírja: a köztestületek és közalapítványok vezető testületeiben a nő tagok arányát egy éven belül 10, a következő három év alatt pedig 35 százalékra kell emelni.